
Hajdú Tamás fotóművész Nagybányai pillanatok című kiállításának megnyitójával vette kezdetét csütörtökön a nagybányai Főtér Fesztivál, azaz a helyi magyar napok a Lendvay-ház galériájában.
2016. szeptember 15., 17:072016. szeptember 15., 17:07
Ezt követően a 85 éves Véső Ágoston Munkácsy-díjas festőművész Mai képeim című kiállítását nyitották meg a Partner Galériában, majd a Fekete Sas fogadó nagytermében a Főtér Fesztivál 10 éve – 2006–2015. című plakát-, műsorfüzet- és pólókiállítást nézhették meg az érdeklődők.
Pénteken huszártoborzóra kerül sor, ennek keretében debreceni huszárok és bányavidéki hagyományőrzők tartanak lovasbemutatót, és 18.40-től kezdődik a fesztivál hivatalos megnyitója. A vasárnapig tartó Főtér Fesztivál programja változatos, színes kikapcsolódási lehetőségeket sorakoztat fel, lesz néptáncelőadás és reneszánsz tánc egyaránt, az óvodásoknak Lego olimpiát és aszfaltrajz-versenyt tartanak, az érdeklődők ugyanakkor hagyományos mesterségeket próbálhatnak ki, és kézműves vásáron válogathatnak a portékák között.
A szervezők szerint felsorolni is nehéz lenne, hogy még mi minden várja a nagybányai fesztiválozókat. Pénteken szó szerint a program egyik fénypontja lesz a Fekete Sas fogadónál zajló háromdimenziós épületvetítés, amelyet a Nagybányai Művésztelep megalapításának 120. évfordulója alkalmából szerveznek.
Péntek este a főtéri nagyszínpadon a Bagossy Brothers Company, szombaton pedig Rúzsa Magdi lesz a sztárfellépő, rajtuk kívül még számos zenész és zenekar szórakoztatja a közönséget. Vasárnap napközben a középkori fegyverekkel és öltözékekkel ismerkedhetnek az érdeklődők, majd este táncház-találkozóra kerül sor. A programsorozat vasárnap 20 órától Sólymos Thomas orgonakoncertjével ér véget a Szentháromság templomban.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!