Hirdetés

Megkezdődött a két Korea közti családegyesítési találkozó

Több száz, az 1950-1953-as háború által egymástól elszakított idős dél- és észak-koreai családtag hat évtizede először láthatta egymást csütörtökön a Kumgang-hegység lábánál, ahol a korábbi kétségek ellenére rendben megkezdődött a jövő keddig tartó családegyesítési találkozó.

Hírösszefoglaló

2014. február 20., 16:282014. február 20., 16:28

Beszámolók szerint a háború végén a határ ellentétes oldalán ragadt rokonok könnyek között, öleléssel köszöntötték egymást az érzelmes találkozáskor az Észak-Korea keleti részén lévő üdülőhelyen. A találkozó első, szombatig tartó felvonása során 82 idős dél-koreai és az őket kísérő 58 fiatalabb családtag, illetve 180 észak-koreai rokonuk vesz részt. Vasárnap és jövő kedd között egy másik, 361 dél-koreaiból álló csoport utazik a Kumgang-hegységhez, ahol 88 északi rokonukkal találkoznak majd.

2010 óta először került sor ilyen családi találkozóra a két Korea között. Ugyanakkor annak megtartását sokáig kétségek övezték, mivel Észak-Korea együttműködéséért cserébe azt követelte, hogy halasszák el a jövő héten kezdődő amerikai-dél-koreai éves hadgyakorlatot, amire Szöul nem volt hajlandó.

Megfigyelők szerint a kilátástalan gazdasági helyzetben lévő Észak-Korea végül azért ment bele a rokonok találkozásába, mert külföldi befektetéseket remél a két Korea közti kapcsolatok javulásától. A találkozóra érkezett dél-koreaiak átlagéletkora 84 év, közülük tucatnyian kerekesszékben, ketten pedig rossz egészségi állapotuk miatt mentőautóban, hordágyon érkeztek a helyszínre, hogy 1953 óta először – és vélhetően utoljára – láthassák a tőlük a háború által elszakított rokonaikat.

Szöuli beszámolók szerint az észak-koreai résztvevők között van két olyan Dél-Koreából származó halász is, akiket Phenjan elrabolt az 1970-es években. A déli rokonok az útra ajándékokkal megpakolt zsákokkal indultak, egyebek mellett gyógyszereket, édességeket, gyümölcsöt, sőt egyesek amerikai bankjegyeket pakoltak be a koldusszegény Észak-Koreában élő rokonaiknak.

Dél-Koreában több mint 90 ezer olyan ember él, aki a háború óta nem látta Észak-Koreában élő rokonait. Az 1950-1953-as háború végén koreaiak milliói szakadtak el családjuktól, rokonaiktól. Eddig 18 találkozót szerveztek nekik, 2010-ben azután akadt meg a folyamat, hogy Észak-Korea tüzérségi támadást hajtott végre egy apró dél-koreai sziget ellen.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés