
Fotó: Tévéfelvétel
Hatvannyolc év óta először végeztek ki szövetségi halálos ítélet alapján nőt az Egyesült Államokban szerdán. Lisa Montgomeryn méreginjekcióval hajtották végre az ítéletet.
2021. január 13., 11:292021. január 13., 11:29
Lisa Montgomeryn azt követően hajtották végre az ítéletet, hogy az ország legfelsőbb bírósága hatályon kívül helyezte Indiana állam bíróságának a kivégzés elhalasztásáról szóló döntését, amelyet a tesület kedden hozott. A kivégzést méreginjekcióval hajtották vére.
A bíróság Montgomery mentális állapotára hivatkozva döntött a kivégzés elhalasztása mellett: a nőre méreginjekció várt volna, a bejelentés szerint viszont nem tudta felfogni az ítélet indoklását, James Patrick Hanlon bíró pedig elrendelte a pszichiátriai vizsgálatát. A Reuters hírügynökség emlékeztet arra, hogy nőt 1953 óta nem végeztek ki szövetségi halálos ítélet alapján.
Jóllehet Kelley Henry, Montgomery ügyvédje azt mondta, védence egyre romló mentális állapota nem teszi lehetővé, hogy felfogja az ítélet indoklását, az ügyész szerint Montgomery csupán színleli a mentális zavart, rámutatva arra, hogy a tettét előre megfontoltan, alapos tervezés után követte el. Montgomery egy másik védője, Meaghan VerGow a Donald Trump leköszönő amerikai elnöknek benyújtott kegyelmi kérvényében kihangsúlyozta, hogy védencét egész életében bántalmazták és sorozatban megerőszakolták.
Elemzők korábban úgy vélték, hogy a kivégzésre már nem kerül Trump hivatali ideje alatt, utódja, Joe Biden – akit január 20-án iktatnak tisztségébe – pedig azt ígérte, hogy megválasztása esetén eltörölteti a szövetségi szintű halálbüntetést. William Barr amerikai igazságügyi miniszter 2019-ben jelentette be, hogy a szövetségi kormány ismét elkezdi a kiszabott halálos ítéletek végrehajtását, miután az utolsó, szövetségi bíróság által halálra ítélt vádlottat 2003-ban végezték ki. Azóta tíz embert végeztek ki ilyen ítélet alapján az Egyesült Államokban. Mindannyian különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság miatt kerültek siralomházba. 2001-ben, az oklahomai robbantó, Timothy McVeigh volt az első szövetségi halálraítélt, akit 1963 óta kivégeztek az országban.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!