
2009. június 26., 09:062009. június 26., 09:06
A popsztár halálát később orvosok is megerősítették, akik elmondták, hogy már mély kómában volt, amikor a kórházba került. Michael Jackson a kórháztól 2 és fél mérföldre, mintegy 6 percnyi autóútra lakott. A kórház előtt nagy tömeg gyűlt össze, várva a híreket az énekes állapotáról. A pop királya nagy visszatérésre, 50 fellépésből álló londoni koncertsorozatra készült, amely júliusban kezdődött volna és egészen 2010-ig tartott volna. Két hónapja gyakorolt a koncertekre.
Szakértők szerint a popsztár nem volt fizikailag felkészülve a hosszú koncertsorozatra, s amikor július 8-ról 12-re halasztotta első fellépését, kérdések merültek fel egészségi állapotáról. Korábbi jelentések szerint az énekes azt követően szánta rá magát a visszatérésre, hogy adósságai miatt kaliforniai Neverland birtokának elhagyására kényszerült, és több száz személyes tárgyát csak az utolsó pillanatban tudta megmenteni az elárverezéstől.
A tizenháromszoros Grammy-díjas világsztár, s ezzel minden idők egyik legsikeresebb előadóművésze - akinek albumai több tízmillió példányban keltek el világszerte, és olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Thriller és Billie Jean - több mint egy évtizedes turnészünet után tervezte a visszatérést.
Jackson először tíz koncertet kötött le a londoni O2 Arénában. A rajongók minden várakozást felülmúló rohama után végül 2010 márciusáig hosszabbították meg a maratoni előadássorozatot. A koncertekre idén márciusban szinte percek alatt elfogyott mind a 800 ezer jegy; ez lett volna minden idők legnagyobb nézőközönsége egyetlen városban, ugyanazon művész esetében.
Michael Jackson 1958-ban az Indiana állambeli Garyben született. Kétszer nősült, három gyereke született.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.