
2010. február 05., 16:212010. február 05., 16:21
Az őslakos népcsoportok jogaiért küzdő szervezet tájékoztatása szerint a bo nyelvet utolsóként beszélő Boa Sr 85 évesen hunyt el a múlt héten. Az idős nő a mintegy 65 ezer évesre becsült bo törzsi csoport utolsó leszármazottja volt, vele együtt a nyelv is kihalt.
A bók annak a nagy andamáni törzsnek a leágazását képezték, amely egykor tíz altörzsből állt. Az andamáni törzsi közösség ma már mindössze 52 lelket számlál, és Boa Sr volt közöttük a legidősebb – közölte a Survival International.
Amikor a britek 1858-ban gyarmatosították a Bengáli-öböl és az Andamán-tenger választóvonalán fekvő szigeteket, a törzs még ötezer főt számlált. Legtöbbjüket azonban lemészárolták vagy behurcolt betegségek végeztek velük. A még életben lévő andamániak tartósan az újdelhi kormány segítségére szorulnak.
„Mint a nyelv utolsó képviselője, roppant magányosnak érezte magát, mert saját nyelvén nem volt kivel beszélgetnie. Az asszonynak azonban nagyon jó humorérzéke volt, és mindig mosoly bujkált szája szegletében” – mondta az idős asszonyról Anvita Abbi nyelvész.
Szülei halála után Boa Sr 30-40 éven át magára maradt az általa beszélt nyelvvel, így kénytelen volt megtanulni a hindi andamáni változatát, hogy képes legyen másokkal kommunikálni. Az asszony túlélte az Indiai-óceánon 2004-ben végigsöprő cunamit, amely az indiai szubkontinenstől ezer kilométerre fekvő szigeteken is sok halálos áldozatot szedett.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.