
Meghalt Som Lajos, a Piramis együttes egykori vezetője. A basszusgitáros, dalszerző, aki évtizedek óta betegeskedett, 70 éves korában hétfőn hunyt el.
2017. október 30., 18:022017. október 30., 18:02
2017. október 30., 18:052017. október 30., 18:05
A hosszú évek óta az alkoholizmussal és betegségekkel küzdő zenész halálhírét Gallai Péter, a Piramis billentyűse erősítette meg az MTI-nek. A hard rock csapat a hetvenes évek második felében talán a legnépszerűbbnek számított Magyarországon, fennállása alatt, 1974 és 1982 között hét lemezt jelentetett meg.
„Elképesztő energiával tudta képviselni a Piramist. Nyolc éven át végig ő volt a zenekar vezetője, szinte mindent ő intézett, a hátán vitte a csapatot. Ő tartotta a kapcsolatot az ORI-val, a Hanglemezgyárral és az Interkoncerttel is. Neki köszönhető elsősorban, hogy a Piramis nemcsak Magyarországon, hanem Kelet-Európában is rendkívül népszerű tudott lenni, volt olyan év, amikor kétszáz koncertünk volt” – idézte fel Gallai Péter. Kitért arra, hogy Som Lajos fénykorában zenészként is a legprofibbak közé tartozott és basszusgitárosként nagyon sokat tett hozzá a Piramis zenéjéhez.
Som Lajos zenéket és szövegeket egyaránt írt a Piramisnak, mások mellett olyan slágerek születésénél működött közre, mint a Ha volna két életem, a Mondj egy mesét, A becsület, az Ajándék, A szerelem ördöge vagyok, a Gyere szoríts erősen, a Hív a sötét, a Kóbor angyal vagy a Nincs kegyelem.
A Piramisban Som és Gallai mellett Závodi János gitározott, Révész Sándor énekelt és Köves Miklós dobolt. A csapat 1992-ben és 2006-ban is visszatért néhány nagy koncertre, de Som tizenegy évvel ezelőtt már csak a fellépés elején és végén állt a színpadra. A Piramis után egy ideig a Senatorban zenélt, de annak 1987-es feloszlását követően nagyon ritkán hallatott magáról mint zenész, a sajtóban rossz egészségi állapotáról, alkoholizmusáról lehetett olvasni. 2011-ben azzal keltett feltűnést, hogy sajtótájékoztatón bejelentette, Storm néven újra zenekart alapít, de ebből végül semmi nem lett.
Som Lajos a hatvanas évek közepén a Record együttesben kezdett zenélni, később tagja volt a Tűzkeréknek, a Neotonnak és a Taurusnak. Írt dalokat korábbi feleségének, Karda Beátának is. Piramis néven jelenleg is aktív az a formáció, amelyben Závodi, Gallai és Köves mellett Nyemcsók János énekel és Vörös Gábor basszusgitározik.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!