
2012. május 07., 11:392012. május 07., 11:39
A Magyar Annapurna Expedíció – Erőss Zsolt, Kollár Lajos, Mécs László és Horváth Tibor – március 28-án indult el Budapestről, hogy megmássza a Himalája egyik legveszélyesebb hegyét, az Annapurnát.
A 33 éves Horváth Tibor szombat délelőtt indult vissza a 6800 méter magasan található III-as táborból az alaptábor felé. Délután négykor rádión bejelentkezett, és elmondta, hogy rossz látási viszonyok mellett és olykor mellig érő friss hóban halad a kettes tábor felé.
„Tibor nem érte el a II-es tábort, és nem jelentkezett többé rádión sem. A jelzett területek átvizsgálása ma reggelre megtörtént, és egyértelműen megállapítható, hogy egy jéglavina az alsó kötélszakaszt is leszakítva Tibort elsodorhatta, és maga alá temette” – írta közleményében az expedíció sajtófőnöke.
Erőss Zsolt egy többtagú nemzetközi csoporttal szombat éjjel indult el a 7200 méteren álló négyes, csúcstámadó táborból, de nem sokkal az indulás után a visszafordulás mellett döntött.
Kollár Lajos legfrisebb alaptábori jelentése szerint Erőss lefelé ereszkedik, és már túl van azon a veszélyes szakaszon, ahol társát elsodorta a lavina. Amint Erőss valamelyest kipihente a rendkívűl megerőltető mászás fáradalmait, az expedíció hazaindul.
Egy 2007-es kimutatás szerint a Föld legmagasabb hegyei között az Annapurna a legveszélyesebb, itt az alpinisták 40,8 százaléka veszti életét, a legkevésbé veszélyes pedig a Cso-Oju, ahol a kockázat 1,8 százalék. Az Annapurna csúcsára 148 hegymászó jutott fel, s közülük 58, vagyis 40,8 százalékuk nem tért vissza, 37 hegymászó életét lavina oltotta ki.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).