
Minden erdélyi régióból érkeztek középiskolások a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Gimnáziumba, ahol hétvégén szervezték meg a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciáját (Tudek).
2015. december 01., 16:352015. december 01., 16:35
A tudományos seregszemlére, amely az Európa ifjúsági fővárosa rendezvénysorozatba illeszkedett, több mint száz előadást tartottak kutatásokat végző diákok.
Szőcs Boróka, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium természettudomány- intenzív angol-német osztályának tizenegyedikes diákja első díjat nyert a biológia szekcióban. A diáklány elmondta, a méhek, a méhkirálynő különleges világáról mutatott be tudományos dolgozatot. „Szüleim méhészkednek, engem is érdekel a méhészet, így hát ezt a témát választottam” – mondta Szőcs Boróka.
Dolgozatában annak a hatéves kutatásnak az eredményeit mutatta be és dolgozta fel, amelynek során a méhkirálynő petéző képességét figyelte meg, illetve arra kereste a választ, hogy ez a képesség függ-e egyéb tényezőktől, mint a rovar korától. A Királynőknek is teljesíteni kell? című dolgozat arra is kitér, hogy a méhek világáben 60 ezer egyed közül egyetlen egy, a méhkirálynő rak le petét.
Szőcs Boróka számítógépes bemutatót tartott a kutatás folyamatáról, az adatok gyűjtéséről, tudományos feldolgozásáról, kiértékeléséről, illetve a következtetésekről. Mint kifejtette, fontosnak tartja a kutatás folytatását, amely elsősorban a méhészkedés eredményeinek javulását szolgálná. A hat évig tartó megfigyelések során megállapította, hogy az 1, a 2, és a 3 éves méhkirálynőnek a legjobb a petéző képessége. Szőcs Boróka a tudományos dolgozat elkészítéséért elsősorban Szatmári Enikő Katalin vezetőtanárnak, mentorának, dr. Tófalvi Melinda Máriának és nem utolsósorban szüleinek mondott köszönetet, akik segítették a kísérlet gyakorlati megvalósításában.
Szőcs Boróka 2013-2014-ben méhésztanfolyamot végzett, ma már szakképzett méhésznek számít. Szüleit gyakran elkíséri a méhek vándoroltatására, ami áprilisban kezdődik és augusztus elejéig tart, így a vakáció hónapjaiban velük dolgozik. A Tudek biológia szekciójának első helyezettjeként jövő év áprilisában Magyarországon részt vehet a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáján, a Tudokon.
A kolozsvári versenyen Gyergyó térségét több iskola is képviselte, pár dicséretet is szereztek a diákok. A legnagyobb elismerés a történelem szekcióban született, ahol a Fogarassy Mihály Műszaki Gimnázium tizedikes diákja, Koszti Róbert második díjat kapott Az ENSZ szerepe a jelenlegi migránsválságban az erdélyi magyar sajtó perspektívájából című előadásával.
Az Unicornis Diákkör titkári tisztségét is betöltő Koszti Róbert előadásában részletesen elemezte az idei országos, megyei és helyi sajtó cikkeit a migránsválságról, főként olyan írásokat vett górcső alá, amelyek a világszervezet tevékenységéről szólnak.
Következtetésként megállapította, hogy az ENSZ és a Menekültügyi Főbiztosság tevékenységével csak az országos és megyei lapok foglalkoznak, akkor is kritikusan írnak azok eredménytelen és a magyar álláspontot kritizáló tevékenységéről. A helyi sajtó inkább az olvasók félelmeit tükrözi, miszerint itt is elkerülhetetlenek lesznek azok a társadalmi változások, amelyeken a Nyugat már átesett. A gyergyói diák továbbjutott a nemzetközi szakaszba, jövő tavasszal a magyarországi Tudokon mutathatja be munkáját.
A kolozsvári verseny zsűrijének elnöke Sipos Gábor egyetemi tanár, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke volt. A szekciók 3 tagú zsűrijét neves egyetemi szakemberek alkották a Babeș-Bolyai Tudományegyetemről, illetve a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről.
Antal Erika, András Szabolcs
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!