
Fotó: Balázs Katalin
Eddig ha 1848-ra emlékeztek Gyergyó térségében, akkor a huszárok idézték fel a letűnt kort. Mostantól nemcsak a korabeli katonai viseletek lesznek láthatóak, hanem a lányok, asszonyok is reformkori ruházatba öltözhetnek.
2016. március 13., 19:022016. március 13., 19:02
Harmincnégy ilyen ruhát, a hozzájuk tartozó összes kiegészítővel vehetett át adományként a Tarisznyás Márton Múzeum, és vasárnap e viseletekben hajtottak fejet az örmény templom udvarán lévő hősi emlékműveknél.
A gyergyói származású, Balatonfüreden élő Madaras Csaba az ottani baráti társaság tagjaként biztatta adakozásra társait. Balatonfüredi jótékonykodók adták a ruhákhoz szükséges kelmét, varrónők vállalták az elkészítést, Vári Kerecsényi Éva Anna pedig a szakmai felügyeletet, hogy valóban a reformkori viseletek jöhessenek létre.
A ruhák háromnegyede női viselet, egynegyede fiúknak, férfiaknak való. Főként kiskorúak méretére szabták őket, a fiatalsággal akarják ugyanis megismertetni a „tartást adó” viselet értékét. „Egyszer a külsőség, de ez magával hozza a lelkületet is” – mondta Vári Kerecsényi Éva Anna, aki számtalanszor hívta fel a beöltözött lányok figyelmét a tartás fontosságára, amit az öltözék megkövetel. „Egy úri hölgy kimért, sétál és nem szalad, mosolyog és nem gondterhelt, kiegyensúlyozottságot sugároz. A férfinek is tartást ad a ruha, nemesíti viselőjét” – egészítette ki Madaras Csaba, akin egy török mintás díszmagyar volt, kézzel horgolt sujtással.
Láthatóan örömmel öltötték magukra a régi-új ruhákat a gyergyói fiatalok, és első leckeként megtanulhatták, hogy mellőzni kell mindent, ami mű. A műanyag is csak elvétve van jelen a viseletekben, amint Éva asszony fogalmazott, a kisgyerekek ruházatában megengedett inkább a ruházat könnyebb tisztítása, karbantartása miatt. De további leckék is lesznek, hiszen az adomány részét képezik hang- és képanyagok, filmek és ismertetők a reformkorról, hogy a fiatalság ízelítőt kaphasson a forradalom korabeli szellemiségből is.
Csergő Tibor, a Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója köszönettel fogadta az adományt, hiánypótló, mondta, hisz eddig a kor katonai viseletét ismerhették a gyergyóiak a hagyományőrző huszárok által, most a „hátországot” is megismerhetik. A múzeumigazgató szerint őket látva az ember visszakívánkozik az ezernyolcszázas évekbe.
„1825-től ’48-ig tartott a reformkor, a forradalomra teljesedett ki. Meg kellett reformálni a közéletet, mert a magyarság anynyira el volt nyomva, hogy Pesten németül beszéltek. Éppen ezért jártak gyakran Balatonfüredre az írók, költők, politikusok, hogy az osztrák titkosrendőrség elől elbújva megbeszéljék az ország dolgait. Ott hangzott el a nagy kérdés: mit kell tennie a magyar nemzetnek, hogy ebből a csapdából kikerüljön? És jelen voltak a haza sorsáért aggódó férfiak mellett a feleségek, a gyerekek is. Hát róluk senki nem beszél, csak a huszárokról lehet hallani? Ezt is ellensúlyozzuk az adományunkkal” – fejtette ki Madaras Csaba.
A feketevasárnapi szentmisét követően az örmény templom udvarán a márciusi hősökre emlékeztek a jelenlevők. Az örmény közösség, a múzeum vezetősége, illetve a balatonfüredi Múltidézők Baráti Társaságának reformkori ruhába öltözött képviselői Lázár Vilmos, Kiss Ernő és Czecz János emlékművénél helyeztek el koszorút.
Az adományba kapott viseletekért cserében köszönet hangzott el és oklevelet is küldtek a mecénásoknak. A ruhák pedig nem fognak raktárakban porosodni. Máris csomagolják őket, hiszen az udvarhelyiek kérték kölcsön a keddi ünnepre: a forradalom újrajátszásához is szükség van a „hátországra”.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!