Hirdetés

Megállítható az öregedés?

Tudósoknak sikerült megállítaniuk az öregedés folyamatát állatokon, és azt tervezik, hogy tíz év múlva embereken is elkezdik a kísérletezést – számol be a brit The Telegraph.

Sárosi István

2016. december 20., 16:562016. december 20., 16:56

A kaliforniai Salk Intézet kutatói azt vizsgálták, hogy az érett sejteket visszafordíthatják-e embrióállapotba. Az egereken való kísérletezés során bebizonyosodott, hogy az állatok megfiatalíthatók, és az életük mintegy harminc százalékkal meghosszabbítható. Az intézet tudósai olyan technikát használtak a kutatás során, amellyel négy rendkívül aktív gén működését változtatják meg már a születés előtti időszakban, az anyaméhen belül.

A kutatók azt állítják, ugyanez az eljárás emberi sejteken is elvégezhető laboratóriumi körülmények között. A kutatók elképzelése az, hogy olyan szert gyártsanak, amely ha az emberi szervezetbe kerül, olyan hatással legyen az említett génekre, amellyel az öregedés folyamatát ne csak lelassítsa, hanem meg is fordítsa. Ám nagyjából tíz év szükséges ahhoz, hogy az embereken való kísérletezést lehetővé tegyék – állítja Juan Carlos Izpisua Belmonte, a Salk Intézet kutatóprofesszora. A tudós továbbá elmondta, nyilvánvaló, hogy az egerek különböznek az emberektől, és az öregedés folyamata sokkal összetettebb utóbbiak esetében. Azonban a tanulmány bebizonyította, hogy önmagában az öregedés nagyon is dinamikus folyamat, ezért a „fiatalítást” elősegítő technika a gyógyítási beavatkozások esetében is használható lesz.

A tudósok számára korábban is ismeretes volt, hogy az említett négy gén – az úgynevezett Jamanaka-faktorok – együtt „visszafiatalíthatják” az érett sejteket, amelyek így ismét fejlődhetnek a szervezet bármelyik részén. Azonban a tudomány eddigi állása szerint ez az eljárás káros hatással lehet azokra a szervekre nézve, amelyeknek részét alkották volna eredetileg, és olyan betegségek kialakulását is okozhatják, mint például a rák. A kaliforniai tudósok kísérlete azonban azt bizonyította be, hogy ezek a sejtek veszélyes mellékhatások nélkül képesek visszafordítani a sejtek öregedését.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés