
Egyedülállú, 125 tételből álló hun kori leletegyüttessel gyarapodott a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) gyűjteménye; a nyáron feltárt, restaurálás alatt álló műtárgyakból egy-két éven belül kiállítás nyílik. Varga Benedek, az MNM főigazgatója a leletegyüttes csütörtöki sajtóbemutatóján elmondta: a hun kori tárgyakról egy túrázó, Ehmann Gábor értesítette a múzeumot.
2016. augusztus 11., 16:272016. augusztus 11., 16:27
Ehmann Gábor elárulta: egy észak-dunántúli túraútvonal mellett, falevelek között pillantott meg egy nemesfém veretet, majd a lelőhely bolygatása nélkül felvette a kapcsolatot az MNM szakembereivel. Szenthe Gergely ásatásvezető régész hozzátette: június elején zajlott le a terepi kutatás jelentős része, majd műszeres kutatást is végeztek talajradarral és magnetométerrel.
Ezután következett az ásatás, melynek során kiderült, hogy egy északi tájolású platón patkó alakban földelték el a tárgyakat, nyolc-tíz csoportban. A „patkó” nyugati szárát egy nyereg és szügy- vagy farhám, keleti oldalát egy zabla és fejhám veretei alkotják, középen egy férfiviselethez tartozó együttes darabjait és egy nyílcsúcsot tártak fel. Szenthe Gergely elmondása szerint sír, embercsontok a leletek környezetében nem kerültek elő. Ez arra utal, hogy a tárgyak egy áldozati rítus során kerülhettek a földbe, Attila uralkodása idején – fűzte hozzá. Ezt az áldozati rítust a sztyeppei népek hagyományához kötik, melynek során bizonyos idővel a halál után tárgyakat ástak el a sír szűkebb vagy tágabb környezetében – közölte az ásatásvezető.
Ebben az együttesben kimondottan a rítus számára készült tárgyak kerültek elő, használatra utaló nyomok ezért nincsenek, de a tudatos roncsolás nyomai jól megfigyelhetők – számolt be Szenthe Gergely, aki hangsúlyozta: hasonló leletegyüttest eddig még soha nem tártak fel. Az MTI kérdésére a múzeum munkatársai elmondták: a leletek restaurálása, tisztítása folyamatban van, a hun kori tárgyakat ezt követően mutatja be az MNM.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!