Hirdetés

Még egy hétig jelentkezhetnek versenyzők a Székely Vágtára

Egy héttel, július 5-ig hosszabbították meg a jelentkezési határidőt a Székely Vágta szervezői, így még várják a székelyföldi településeket képviselő lovasok nevezését.

Bíró Blanka

2013. július 01., 17:022013. július 01., 17:02

Eddig Kovászna megyéből huszonkét település, Hargita megyéből öt, Maros megyéből pedig kettő jelezte, hogy részt vesz a Nemzeti Vágta székelyföldi előfutamán. A július 13 és 14 között a maksai Óriáspince-tetőn szervezett Székely Vágtán a térség legjobb lovasai mérhetik össze a tudásukat, a futamok mellett más lovas programok, kulturális és szórakoztató jellegű rendezvények várják az érdeklődőket.

Idén először ülőhelyet is lehet foglalni, az érdeklődők a rendezvénysátorból követhetik a futamokat, jegyeket a helyszínen a regisztrációs pontnál lehet váltani: az egységár 20 lej egy napra. A szervezők újabb részleteket közöltek a programból, így kiderült, hogy lesz gyerekfoglalkozás: 11 és 19 óra között egyéni és kiscsapatos játékok, lovagi, népi és ritmusjátékok, mondókázás,  valamint kézműves foglalkozások és arcfestés várja a legkisebbeket.

Lesz bohóciskola, klasszikus bohóctréfákat, zsonglőrmutatványokat, kötélen járást és „molto periculoso\" bűvészmutatványokat mutat be és tanít  a Nagy Kopeczky Kálmán és Nagy Kopeczky Kristóf alkotta bohócpáros. Szombaton 17 órától a Vitéz László Csodaládája című vásári bábjátékot adják elő.  A Székely Vágtán fellép Péter Szabó Szilvia, aki 2002 és 2009 között aratott hatalmas sikert a NOX együttessel.

Az énekesnő a rendezvényre exkluzív műsort állít össze, a Tini Dance Center kilenc táncosával lép színpadra: az egyórás műsorban NOX-dalok lesznek hallhatóak, és egy-két dal szólólemezéről is. Amint arról beszámoltunk, idén a TűzTánc című világzenei koncert és tánc show lesz az egyik főattrakció, amelyet Bársony Bálint és Németh Gábor „Némo\" zenekara, Korzenszky Klára népdalénekes, valamint a Honvéd Táncszínház ad elő, hozzájuk csatlakozik a Háromszék Táncegyüttes és az M Studio mozgásszínházi műhely.

A produkcióban közreműködik a Szilaj Hagyományőrző Egyesület és a Shagya Lovasklub. Az előadás koreográfusa Zsuráfszky Zoltán, a Honvéd Táncszínház művészeti vezetője.. A nevezési díj idén is ezer lej, a rendezvény költségvetése mintegy 500 ezer lej, 150-150 ezer lejjel támogatja a sepsiszentgyörgyi és a háromszéki önkormányzat, a Nemzeti Kulturális Alap pedig 3 millió forinttal a Tűztánc produkciót. A módosított szabályzat szerint csak Kovászna, Hargita, Maros megyei lakhellyel rendelkező lovasok jelentkezhetnek, a lovakhoz csak a lovas és a lóápoló mehet majd be. Szombaton a futamok között lesz kettes- és négyesfogathajtó-verseny, pusztaötös- és lovas íjászbemutató, valamint lovas táncok.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés