
Fotó: Kristó Róbert
Elővigyázatosnak kell lennünk, hiszen tekintettel a nyárias időjárásra aktívabbak a medvék Háromszéken is – közölte Gheorghe Neagu. A Kovászna Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója arra szólítja fel a lakosságot, hogy a biztonság kedvéért ne legyen magányos és csendes tevékenység a természetjárás.
2014. július 02., 19:002014. július 02., 19:00
Füttyentéssel, hangos beszéddel és dobolással is jelezhetik az emberek jelenlétüket, így a legbiztonságosabb a természetjárás – mutatott rá Gheorghe Neagu. Hozzátette, a közelmúltban négy medvetámadást jeleztek Háromszéken – Barótról, Málnásról, Torjáról és Futásfalváról –, szerencsére ezek alkalmával nem történtek súlyos testi sérülések.
Az igazgató becslése szerint Kovászna megyében mintegy 800-1000 medve él, a szakemberek szerint az állatok egyenként 600–1000 hektárnyi élőterületet igényelnek. Neagu elmondta, jelenleg a berecki katonai egység közelében tanyázik egy medve a bocsaival, az állat elköltöztetéséhez minisztériumi engedélyezésekre várnak, ha ezt megkapják, az állatokat elkábítják, és egy előre kijelölt helyre szállítják.
A környezetvédelmi igazgatóság egyébként egy medvevédelmi projekt kidolgozását tűzte ki céljául – tájékoztatott Neagu. Hangsúlyozta: ez nem csak speciális közlekedési folyósok kialakítását és vasút-közeli védőkorlátok, kerítések kialakítását, hanem zárt és földbe süllyesztett hulladéktárolók beszerzését is előírná.
Ezekkel az intézkedésekkel nemcsak a medvék, hanem az emberek védelmét is elősegítenék, mert a lakott terület nem lenne már vonzó a medvék számára, ha nem férnének hozzá a háztartási hulladékhoz, ételmaradékokhoz.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!