Medvenapozoo – rövid lesz a tél

Február másodika gyertyaszentelő Boldogasszony napja, az ehhez a naphoz kapcsolódó medvés időjóslás szerint ha az állat nem látja meg az árnyékát, már vissza sem megy a barlangba, mert korán kitavaszodik.

Zsúfolásig telt az állatkert előadóterme, legalább kétszáz kisebb-nagyobb gyerek vett részt az előadáson: magyar nyelven folyt a beszélgetés, egy órával korábban a román anyanyelvű gyerekeknek tartottak volna ugyanilyen programot, de senki nem jelentkezett. A gyerekek medvéről készült rajzaikat is elhozták, amelyeket aztán közös kiállításon függesztettek ki. A gyerekek közül sokan tudták, hogy a Göncölszekér a Nagy Medve csillagkép, hogy a szovátai Medve-tó neve onnan ered, hogy a vízfelszín hasonlít egy kiterített medvebőrhöz, és természetesen szó esett Micimackóról, Brumiról, Baluról és más medve-mesefigurákról.

A gyereksereg ellátogatott a medvék kifutójához, hogy megnézze, kinn vannak-e az állatok, amelyeknek eszük ágában sem volt visszabújni odúikba, így mindenki számára kiderült, hogy a tél napjai meg vannak számlálva. A medve időjósi szolgálatának eredete homályos, egyesek szerint az egészet Jókai Mór találta ki, amikor Az új földesúr című művében imigyen ír: „Van aztán egy napja a télnek, aminek »gyertyaszentelő« a neve. Miről tudja meg a medve e nap feltűnését a naptárban, az még a természetbúvárok fölfedezésére váró titok. Elég az hozzá, hogy gyertyaszentelő napján a medve elhagyja odúját, kijön széttekinteni a világban. Ha azt látja, hogy szép napfényes idő van, a hó olvad, az ég tavaszkék (...), akkor a medve visszamegy odújába, pihent oldalára fekszik, talpa közé dugja az orrát, s még negyven napot aluszik tovább; (...) Ha azonban gyertyaszentelő napján azt látja a medve, hogy rút, zimankós förmeteg van; (...) akkor a medve megrázza bundáját, megtörli szemeit, és kinn marad; nem megy vissza többet odújába, hanem nekiindul elszánt jókedvvel az erdőnek. Mert a medve tudja azt jól, hogy a tél most adja ki utolsó mérgét.”

Bakó Zoltán