
A Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató ellensúly napjaink médiazajában – hangsúlyozta Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója az MTI-nek.
2016. december 03., 12:372016. december 03., 12:37
„A ma tapasztalt médiazajban – több mint 100 magyar nyelvű csatornát lehet fogni – a közmédia egyik legfontosabb feladata, hogy komoly kulturális értékkel bíró ellensúlyt képezzen. Ilyen a Fölszállott a páva és ilyen a Virtuózok is” – mutatott rá az igazgató, aki szerint ezek a műsorformátumok ráadásul rendkívül sikeresnek is bizonyultak. Példaként említette, hogy a Virtuózok tavalyi fináléja 9,6 százalékos közönségarányt ért el, csaknem 900 ezren látták az adást. „Egy ilyen kulturális értékkel bíró műsort nem szoktak ennyien nézni, ez nagyon magas szám. Ugyanakkor reméljük, hogy jövőre ezen is tudunk még javítani” – emelte ki.
A közmédia klasszikus zenei vetélkedője tavasszal kezdődő új évadáról szólva elmondta: változás lesz az eddigiekhez képest, hogy a műsorba nem életkor, hanem kifejezetten születési dátum alapján lehet jelentkezni három korcsoportban – kicsik, tinik és nagyok. A kicsik korcsoportjába a 2002. június 1. és 2010. május 31., a tinik korcsoportjába az 1997. június 1. és 2002. május 31. között született gyerekek és fiatalok jelentkezhetnek.
A nagyoknál a hangszeres kategóriába a 1992. június 1. és 1997 május 31., az énekes kategóriába az 1989. június 1. és 1997. május 31. között született tehetségek jelentkezhetnek január 10-ig. A különbség oka, hogy a szakemberek szerint az énekhang az életkor emelkedésével együtt bontakozik ki jobban – fűzte hozzá az igazgató.
Január 20. és február 5. között Budapesten és több vidéki városban szerveznek válogatásokat, az első adás április 7-én, pénteken lesz a Duna csatornán. Az évad három válogatóműsorral veszi kezdetét, amelyekben adásonként 25-30, egy korcsoportba tartozó fiatal mutathatja meg tudását. Korcsoportonként kilenc versenyző folytatja a versenyt a három középdöntőben, amelyeket május 19-én követ a döntő, ahol a három-három versenyző közül kihirdetik a korcsoportok győzteseit. Egy hétre rá, a május 26-i fináléban pedig közülük kerül ki az évad abszolút nyertese – mondta el Medveczky Balázs.
A Virtuózok tavaszi évadába egy 17. és 20. század között élt zeneszerző szabadon választott darabjával lehet jelentkezni a mediaklikk.hu/virtuozok internetes oldalon keresztül vagy postai úton, ebben az esetben DVD-n vagy pendrive-on kell beküldeni a minimum 2, legfeljebb 5 perces produkciót. A kiskorú jelentkezőknek szülői beleegyező nyilatkozatot is csatolniuk kell.
Medveczky Balázs hangsúlyozta azt is: nagyon várják azok jelentkezését is, akik az első két évadban nem jutottak tovább a válogatókon, hiszen nem zárható ki, hogy egy-két év alatt hatalmasat fejlődjön egy versenyző. Erre kitűnő példa Váradi Gyula, aki idén tavasszal a nagyok között lett első hegedűjátékával, holott egy évvel korábban kiesett a versenyből.
Szintén várják a műsorba a határon túli jelentkezőket. Idén az ákosfalvi Jakab Roland Attila szerezte meg a Virtuózok különdíját és képviselte Magyarországot az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által rendezett kölni Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén – fűzte hozzá az igazgató, aki szerint nem kell döntősnek lenni a Virtuózokban ahhoz, hogy a műsor segítségével fontos lehetőségek nyíljanak meg a versenyzők előtt. Remek példa erre a zenei vetélkedő 16 éves fuvolistája, Wendler Enikő, aki novemberben első helyezést ért el a VIVO – International Youth Music Competition zenei versenyen New Yorkban.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!