
Fotó: Gligor Róbert László
A Márton-napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták választani, de a szárnyasok elárulták gágogásukkal.
2016. november 11., 12:372016. november 11., 12:37
2016. november 11., 12:382016. november 11., 12:38
Márton napja a karácsonyt megelőző negyven napos böjt előtti utolsó ünnep, ezért ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Ilyenkor nagy evés-ivást rendeztek, hogy a következő esztendőben is bőven legyen mit fogyasztani. Novemberben már le lehet vágni a tömött libát, ezért a Márton-napi ételek jellemzően libafogások, ahogy a népi bölcsesség is tartja, „aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik\". Szokás volt a liba húsából, különösen a hátsó részéből a papnak is küldeni, innen ered a püspökfalat megnevezés. A Márton-napi lúdvacsora után „Márton poharával\", vagyis a novemberre éppen kiforrott újborral szokás koccintani. Úgy tartották, az ivással erőt és egészséget töltenek magukba.
Nyárádszentmártonban idén huszadik alkalommal rendeznek ünnepséget a falu egykori védőszentje, Szent Márton tiszteletére. A jubileumi alkalomból kétnaposra tervezték a programot: szombaton délelőtt 10 órától a kultúrotthonban táncházat tartanak a gyerekeknek, 11 órától vetélkedőt szerveznek a felső tagozatos diákoknak Szent Márton életéről és a hozzá kapcsolódó legendákról, eközben a kisebbek gyermekfoglalkozásokon vesznek részt. Este Márton-napi bálba várják a falu apraját-nagyját, az ifjúsági egylet bemutatja Kéri Ferenc A beteg disznó című népi komédiáját, majd előadják az idei szüreti bálkor bemutatott néptáncot, ezt követően pedig táncházban húzzák a talpalávalót.
Vasárnap 11 órától a katolikus haranglábnál tartanak szentmisét, délben az unitárius templomban ökumenikus istentiszteletet, amelynek keretében megünneplik a nyárádszentmárton-csíkfalvi Orbók Kata Unitárius Nőszövetség megalakulásának huszadik évfordulóját is. Ezt követően a szomszédos telken libazsíros kenyérrel vendégelik meg a résztvevőket, de a nap az új bor megkóstolására is alkalmat ad. Számos tárgyat, ajándékot sorsolnak ki, a főnyeremény pedig természetesen idén is egy Márton-napi liba lesz.
Erdőszentgyörgyön szombaton délután negyedszer szervez Márton-napi vigasságot a helyi Százfonat Szociokulturális Egyesület a Rhédey-palota udvarán. A 13 órától kezdődő eseményen a gyerekek számára kézműves-foglalkozásokat és játékos versenyeket tartanak, ám töklámpás versenyt is hirdettek, amelynek nyertesei értékes jutalmakat kapnak. Ismét lesz Márton-napi vásár is, ahová a helyi termelőket és kézműveseket várják, továbbá felhívást intéztek a pedagógusokhoz, gyerekekhez és szülőkhöz, hogy gyűjtsék össze és a vásárban adják el a már nem használt, de jó állapotban lévő ruhákat, játékokat és egyéb használható tárgyakat, a bevételt pedig a csoportok, osztályok saját céljaikra használhatják fel. Sorsjegyeket is lehet vásárolni, hiszen a szerencsés Márton-napi ludat vihet haza, de az árusok legszebb asztalát és cégérét is díjazni fogják. A rendezvény 18 órától a művelődési házban folytatódik néptáncelőadással és táncházzal.
Csibi Attila Zoltán polgármester olyan rendezvénynek tartja a vigasságot, amely kultúránk, hagyományaink megtartására irányul, és amelybe belekapcsolódik a település apraja-nagyja. „Jó érzés látni, tapasztalni, hogy a szentgyörgyiek tesznek, akarnak, szerveznek és megélik az örökségüket\" – nyilatkozta lapcsaládunknak az elöljáró, aki szerint a kisváros az elmúlt években szerves része lett a Maros megyei és székelyföldi hagyományokat és kultúrát ápolók közösségének.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!