
Fotó: Boda L. Gergely
Marosvásárhelyen is megtartják a szoptatás világhetét. Augusztus 1-je a szoptatás világnapja, augusztus első hete pedig a szoptatás világhete, amelyet 1992 óta ünnepelnek világszerte.
2014. augusztus 04., 20:332014. augusztus 04., 20:33
A rendezvények célja, hogy a szoptatás fontosságára hívják fel a közvélemény figyelmét. Az akciósorozat mottója: „Szoptatás – egy életre nyerhetsz vele!”. A világhét alkalmából többnapos rendezvénysorozatot hirdetett augusztus elejére a Védem egyesület és a Moncsi Klub is. A két marosvásárhelyi társszervező programjában olyan interaktív beszélgetések szerepelnek, amelyek a szoptatás kérdésköréből a legfontosabb kérdésekre igyekeznek választ adni.
A program Marosvásárhelyen hétfőn kezdődött: 18 órára a Színház térre hívták az édesanyákat, hogy nyilvánosan, a szabadban szoptassák kicsinyeiket, majd félórával később a szoptatásért sétáltak az anyukák, a Színház térről indultak és a ligeti játszótérre érkeztek. Ugyanott 19 órától a tervek szerint interaktív beszélgetésre is sor került: Tarczali Mónika baba- és gyerekhordozási tanácsadó a hordozás közbeni szoptatás mikéntjéről beszélt az érdeklődőknek.
A program kedden filmvetítéssel folytatódik, 18 órától az Îndrăznesc să alăptez! című filmet vetítik a Művész Mozi Club 30 termében. Szerdán a Maros-parti gokartpályára várják az érdeklődőket, ahol Az én szoptatástörténetem címmel zajlik beszélgetés 18 órától a szoptatás örömeiről, nehézségeiről, buktatóiról és szívmelengető pillanatairól. A beszélgetést Szente Lilla neonatológus szakorvosjelölt vezeti. Csütörtökön is a szoptatás kezdeti időszakáról szóló interaktív beszélgetésre várják az érdeklődőket 17 órától a Caritas székhelyére.
A Szoptatnék! De hogyan? című beszélgetést Bodoni-Imre Tímea gyerekgyógyász szakorvos vezeti. Az eseményekre a belépés díjtalan.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!