
Fotó: A szerző felvétele
2011. október 18., 08:242011. október 18., 08:24
Bár időnként meghívnak soraikba egy-egy énekesnőt, a kilenc férfit felvonultató együttes most a szebbik nem képviselői nélkül érkezett Erdélybe. Arra a kérdésre, hogy a tagok között miért nem fér meg egy állandó bedolgozói státussal rendelkező hölgy is, a banda tagjai szinte egyhangúlag azon a véleményen voltak, hogy az a csapat, ahová bekerül egy nő, rövid idő múlva felbomlik. „Nem vagyunk hímsovének, de inkább Kabai Lacira bízzuk a női hangot” – mondták a fiúk a fellépésüket megelőzően, majd hozzátették, hogy időnként szívesen dolgoznak együtt Szatmári Orsival, Keresztes Ildikóval vagy akár Szűcs Judittal. Arra a kérdésre, hogy az eltelt bő két évtized alatt paródiáikkal szereztek-e maguknak sok ellenséget, esetleg perelték-e őket, megvallották, hogy maga a kifigurázó műfaj olyan, hogy lehetetlen ezt vagy azt nem megbántani. „Eddig még senki nem veretett el, noha már többször is ráléptünk egynek-másnak a tyúkszemére. Egyszer az Ultra mosópor készítői fenyegetőztek perrel, mert a Balatoni nyár sláger parodizálásában valami olyasmit énekeltünk, hogy az említett tisztítószer szétmarja a női bugyit.
A mi vegyszerünk nem mar szét semmit! – replikáztak a gyártók, akik fenyegetőztek, de végül nem pereltek” – mesélték el a fiúk. Egy másik alkalommal Bodnár Attila azért haragudott meg, mert az őt kifigurázó „mirigy” hanyatt fekve gitározott, holott ő soha nem pengeti ilyen pozícióból a húrokat. „A legtöbben értik a humort, vagy legalább is elfogadnak bennünket. A parodizáltak közül sokan köszönetet mondanak, de megtörtént már az is, hogy amiatt háborogtak, mert nem voltunk túl kemények velük szemben” – mondta el Papp Ferenc gitáros. Ilyenek voltak például a pa-dö-dős lányok; a Ladánybene együttes a szövegbe is bekeményített, az EDDA frontembere, Pataki Attila pedig ötletekkel segédkezett.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.