
Fotó: Facebook/MPP Maros
Marosszéki angyal lepte meg a mintegy nyolcszáz lelkes Tiszacsomát, a Beregszász közelében levő falut.
2017. december 27., 15:542017. december 27., 15:54
A rendkívül nehéz helyzetben élő kárpátaljai közösséget a Magyar Polgári Párt (MPP) Maros megyei vezetői látogatták meg kétszázhúsz ajándékcsomaggal és harminc zsák ruhaneművel „felszerelkezve”. Így a legkisebbtől a legnagyobb diákig mindenkinek jutott valami a marosszékiek szeretetéből. Berki Ferenc, az akció kezdeményezője, az MPP megyei elnöke lapunknak elmondta,
„Boldog István, a Fidesz országgyűlési frakcióvezető-helyettese akkor bejelentette, hogy a nemzeti összetartozás jelképe lehet ez a szilvaíz. És ha már összetartozásról beszéltünk, úgy éreztük, nekünk is tennünk kell valamit azokért, akik nálunk rosszabb helyzetben élnek” – fogalmazott a hazatelepedett és egy ideje politizáló volt focista, aki a kétpói fesztiválon ismerte meg a kárpátaljaiakat. A gondolatot tettek követték: a polgáriak gyűjtésbe kezdtek, majd dugig megpakolt furgonba ültek, és elutaztak a közel négyszáz kilométerre fekvő faluba.
A Beregvidéken először járó Berki Ferenc és Vass Imre makfalvi polgármester már a határ átlépésekor meggyőződött, hogy jó helyre viszi az ajándékokat. Az ukrán vámosok csak némi figyelmesség ellenében voltak hajlandók beengedni az adományokat az országba.
Már másfél hónapja kabátban tanulnak, tanárnőjük még a sapkájától és kesztyűjétől sem tudott megválni.
A szegénység nemcsak a tanintézetre jellemző, az egész térséget maga alá temette. A pedagógusok szeptember, a település polgármestere augusztus óta nem kapott fizetést. „Olyan itt az élet, mint egy túlélési verseny. Ha mi nem érzünk felelősséget a beregvidékiekért, ki tegye?” – tette fel a kérdést Berki Ferenc. A hidegben, de meleg szeretettel fogadott adakozók már ott eldöntötték, hogy 2018 folyamán visszatérnek Tiszacsomára, és jövőre új ajtókat és ablakokat ígértek az iskolának.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!