
2012. január 11., 08:152012. január 11., 08:15
„Szabó Magda gyönyörű könyveket írt. Úgy érzem, Az ajtó a gyönyörű könyvei közül is kiemelkedő remekmű. Remélem, a színészek, akik a műről ugyanígy gondolkodnak, tudnak olyan testet és lelket adni Szabó Magda alakjainak, ami a nézőket is meghódítja” – beszélt korábban az MTI-nek a német–magyar koprodukcióban készülő filmről Szabó István. Mint ekkor felidézte, Hábermann Jenő kérte fel a híres regény filmes adaptációjának elkészítésére.
Hozzátette: Szabó Magdával többször is beszéltek arról, hogy filmre vinnék valamelyik könyvét, de mielőtt a konkrét művet kiválasztották volna, az író időközben elhunyt. A filmhez olyan helyszíneket kerestek, amelyek megfelelnek a regény ténybeli szerkezetéhez, így egyes jeleneteket Budapest II. kerületében, a Lotz Károly utcában, Szabó Magda egykori otthonához közel vettek fel.
Az ajtó operatőre Ragályi Elemér, a két főszerepet a Oscar-díjas brit Helen Mirren és a magyar közönség számára A mások élete vagy A Baader-Meinhof csoport című filmből ismert német Martina Gedeck alakítja. Szabó a forgatás kapcsán kitért arra, hogy Az ajtó félig-meddig önéletrajzi regény, nem véletlenül hívják az egyik főszereplőt Magdának, férjét pedig Tibornak. A rendező számára a regénybeli ajtó nem csupán a bizalom egyik metaforája. „Ez a történet arról is szól, bizonyos ajtókon szinte lehetetlen bejutni, különösen akkor, ha valakit az élettapasztalatai arra tanítanak, hogy nem szabad senkit sem beengedni” – vélekedett.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).