2010. augusztus 10., 10:492010. augusztus 10., 10:49
A hétvége újabb jelensége volt, hogy aki tehette, olcsóbb légkondicionált szállodákba költözött. Akadt, aki a munkahelyén töltötte a hétvégét: több nagyvállalat is megnyitotta légkondicionált irodáit munkatársai számára. A füstköd és szaga az egész városban és körülötte jó 30 kilométeres körzetben érezhető.
A levegő szennyezőanyag-tartalma valamicskét csökkent a pénteken és szombaton mért legmagasabb adatokhoz képest. A rendkívüli helyzetek minisztériuma szerint a tüzek azonban visszaszorulóban vannak, Moszkva körül vasárnap minden eddiginél kevesebb helyen égett az erdő és a tőzeg, s kilátás van rá, hogy a hét végére eloltják legalább a levegőt leginkább szennyező tőzegtüzeket. A városi szmoghelyzetben azonban javulás a meteorológusok szerint legalább szerdáig nem várható, legkorábban akkor fordul meg a szél az előrejelzések szerint.
Hivatalos adatot egyébként még nem közöltek arról, mennyire emelkedett a halálozási arány a szmog napjai alatt, a hullaházak szerint az átlagos 2-2,5-szöröséről lehet beszélni. A moszkvai repülőterek egész hétvégén az időjárás függvényében működtek, s nagyon sok repülőgép nem tudott elindulni és leszállni. Szemtanúk szerint a légikikötőkben még az izlandi vulkánkitöréskor tapasztaltnál is súlyosabb helyzet alakult ki. Dmitrij Medvegyev elnök 350 ezer rubelt ajánlott fel a saját vagyonából a katasztrófa áldozatainak megsegítésére.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
Mi lehet a jól sikerült, ízes, megfelelően sós, ropogós kovászos uborka titka? Mostanra úgy tűnik, az volt a kulcsmondat, amit a Székelyföldön hallottunk valamikor régen: ez a bevált módszer egyik nyitja.