
Fotó: Szabó Csaba
Mangalicaszalonna nyerte az első díjat a hétvégi Kalotaszegi Szalonnafesztiválon, amelyet első ízben tartottak meg. A Kolozs megyei Mákófalván szervezett egész napos rendezvényen több mint ezren vettek részt – mondta el a Krónikának Molnár Attila, a főszervező Erdélyi Kézműves Céh vezetője.
2020. február 02., 14:002020. február 02., 14:00
2020. február 02., 16:022020. február 02., 16:02
Nagy népszerűségnek örvendett a Kolozs megyei Mákófalván szombaton szervezett Kalotaszegi Szalonnafesztivál, amelyre több mint ezren voltak kíváncsiak – mondta el a Krónika megkeresésére Molnár Attila, a főszervező Erdélyi Kézműves Céh vezetője. Az egyesület kilenc éve szervez szalonnákat, húsfélékből készült finomságokat szemléző fesztiválokat Kolozsváron, most újdonságnak számított, hogy Mákófalván is megtartották a rendezvényt, de persze a kincses városban is lesz mustra február 14-16-án.
„Egyre többen szerették volna saját településükön is megszervezni, így alakult, hogy három éve Brassóban, idén Tusnádfürdőn is elkezdték megrendezni a szalonnaszemléket.
– mutatott rá Molnár Attila. Hozzátette, céljuk, hogy olyan partnereket keressenek, akik saját településükön meg tudják szervezni a szalonnafesztivált, hogy a tizedik kiadásra, jövőre legalább tíz helyszínen tarthassanak mustrát. A főszervező elmondta, a mákófalvi rendezvényre tizenheten neveztek be, ami meglepően sok ahhoz képest, hogy első alkalommal tartották Kalotaszegen.
„Az Erdélyi Kézmíves Céh Egyesület partnere volt a helyi polgármesteri hivatal. A zsűriben Sabin Gherman újságíró, Both György alpogármester, Vincze Péter, a mezőségi Szépkenyerűszentmártonból érkezett termelő, László Miklós mákófalvi lakos – aki már jó néhány díjat elnyert a korábbi szemléken, Szabó Csaba újságíró, Gábor Lali gábor cigány barátunk, és Mihai Cornea mészárszéktulajdonos foglalt helyet” – mondta el Molnár Attila.
Fotó: Szabó Csaba
A felhozatalról szólva kifejtette, annyira színes volt, hogy nemcsak egy-egy darabka szalonnát tettek le a versenyzők a lapítóra, hanem kolbászt, túrót is. Kolozsváron úgy történik, hogy egyik nap van a kolbászok, sonkák, más füstölmények versenye, másnap pedig a szalonnáké, Mákófalván viszont nem választották külön, az egynapos rendezvényen a versenyző minden termékét értékelték: körítésnek tekintették a kolbászt.
Mivel ez farsangi mulatság volt, poénokkal, humorosan kellett ismertetni a szalonnákat. Az elvárás az volt, hogy minél mókásabban mutassák be a termelők a finomságokat, nem akadémiai szigorral. A versenyző azt is elmesélte, hogy miben érlelte a szalonnát, mit adott enni, mit énekelt a disznónak, hányszor vakarta a hátát, engedte-e ki a napsütésre” – mesélte a szervező.
Fotó: Szabó Csaba
A nagydíjas a jegenyei Kerekes Antal lett, aki gyönyörű mangalicaszalonnával versenyzett. Molnár Attila rámutatott, jövőre alaposabban el kell gondolkodniuk a pontozási rendszeren, hiszen a mangalicaszalonnát nem lehet egyenes versenybe tenni egy házi disznónak a szalonnájával, mert eleve klasszisokkal másabb az íze: finomabb, puhább, porhanyósabb. Azt is elmondta,
A fesztiválon második helyezést ért el a búzai Szász György és a mákófalvi Mille Sándor, harmadik helyezést a gyerőmonostori Gansca Aurora és Kovács Mihók Zoltán. „A díjazás itt nem anyagi elismerésekből áll, inkább a dicsőség a fontos, a rendezvény maga is inkább farsangi mulatság, farsangi bohózat. Mindenkinek kézzel készített merített papírra készített oklevelet adtak, amelyen az áll: „az okiratot kiállító intézmény: Erdélyi Zamatológiai Népfőiskola (kalotaszegi kihelyezett fiókintézmény), Szalonnológiai tanszék” – mutatott rá a főszervező. A rendezvény keretében kézművesműhelyeket is tartottak, a gyerekek fazekaskodtak, Gábor Lali vezetésével rézüstöt lehetett készíteni, réztárgyakat kalapálni.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!