Hirdetés

Magyarul köszöntötte a mérai közönséget India egyik leghíresebb zenésze – Energikus koncertekkel rajtolt a csűrfesztivál

Már a kora délutáni órákban gyülekeztek a fesztiválozók a Szarka-telken •  Fotó: Bede Laura

Már a kora délutáni órákban gyülekeztek a fesztiválozók a Szarka-telken

Fotó: Bede Laura

Táncra perdítő koncertekkel, családias, bensőséges hangulatát megőrizve vette kezdetét csütörtök délután a Méra Világzenei Csűrfesztivál.

Bede Laura

2024. augusztus 02., 13:582024. augusztus 02., 13:58

2024. augusztus 02., 13:582024. augusztus 02., 13:58

A világ- és népzene kedvelőinek az autózáson kívül három utazási lehetőség is kínálkozott: a Kolozsvártól 15 kilométerre fekvő településre vonatpótló buszokkal (CFR), városi buszjáratokkal (CTP) és saját fesztiváljáratokkal (MWM – odafelé ingyenes, visszafelé 15 lej) is ki lehetett jutni. Mi mindkét irányba a kisvasútállomástól induló CTP járatait választottuk, amelyeken Méra felé fizikai formátumú buszjegy hiányában a POS-terminál használatára kért fel sofőr, hazafelé azonban már tőle lehetett váltani 7,5 lej értékű jegyet.

Így már ekkor kiderült, hogy több helyzetben nagyon hasznos lehet, ha bankkártya és készpénz is van nálunk, utóbbira például akkor is szükség volt, ha nem váltottunk előzetesen jegyet, bérletet, és a helyszínen tapasztalt ideiglenes technikai meghibásodás miatt nem fizethettünk kártyával.

Hirdetés

Szintén készpénzzel vásárolhatók meg a visszaváltható poharak, a beleöntött nedűkért, valamint a sült, főtt vagy édes falatokért viszont már fizethetünk bankkártyával.

A Der Šenster Gob nyitókoncertjén még nem telt meg az udvar, de a hangulat már fokozódott •  Fotó: Bede Laura Galéria

A Der Šenster Gob nyitókoncertjén még nem telt meg az udvar, de a hangulat már fokozódott

Fotó: Bede Laura

Az éhség és szomjúság megszüntetése után nem maradt más hátra mint körbeutazni egész Európát és Ázsiát a Der Šenster Gob nyitókoncertje keretében. A prágai együttes kicsiket és nagyokat egyaránt megmozgatott a balkán és cigány dallamokkal, továbbá zsidó zenét és egy román dal feldolgozását is elhozta Kalotaszegre.

Nem mindennapi indiai táncot láthatott a közönség •  Fotó: Bede Laura Galéria

Nem mindennapi indiai táncot láthatott a közönség

Fotó: Bede Laura

Szintén zenei utazásra, kulturális betekintésre hívta a közönséget a Bollywood Masala Orchestra, amely hihetetlen energiával és jókedvvel tárta elénk az indiai élő zene és tánc új és merész elképzelését. Rahis Bharti, az együttes központi alakja és India egyik legismertebb zenésze jó estét kívánva

magyarul is köszöntötte a fesztiválozókat, akiktől koncert közben egy teljesen megengedhető nyelvhelyességi hibát vétve azt is megkérdezte, hogy „jól érzitek magatok?”

Rahis Bharti (vörösben) magyarul is jóestét kívánt •  Fotó: Bede Laura Galéria

Rahis Bharti (vörösben) magyarul is jóestét kívánt

Fotó: Bede Laura

A hangulat az est további részében csak fokozódott a Magyarországról „népi popzenét” hozó Góbé zenekar, a kalotaszegi és kolozsvári népzenészek muzsikája és a chilei Aníbal Valenzuela Pérez lemezlovas zenéjének köszönhetően.

A Góbé zenekar fellépésére már szinte teljesen megtelt a színpad előtti tér •  Fotó: Bede Laura Galéria

A Góbé zenekar fellépésére már szinte teljesen megtelt a színpad előtti tér

Fotó: Bede Laura

Az érdeklődőket péntektől vasárnapig számos programmal várják a Szarka-teleken és a többi helyszínen,

a részletes lebontás és a buszok menetrendje egyaránt elérhető a fesztivál honlapján.

Az igazi rajongók pedig már most bejegyezhetik naptárukba, illetve jegyet is válthatnak a jövő évi kiadásra, amelyet a bejáratnál kihelyezett panó szerint 2025. július 31. és augusztus 3. között tartanak.

Már a jövő évi csűrfesztivál időpontját is meghirdették •  Fotó: Bede Laura Galéria

Már a jövő évi csűrfesztivál időpontját is meghirdették

Fotó: Bede Laura

Állandóprogramként Kása Béla fotóművész alkotásai is megtekinthetők •  Fotó: Bede Laura Galéria

Állandóprogramként Kása Béla fotóművész alkotásai is megtekinthetők

Fotó: Bede Laura

A művész olyan meghatározó hagyományos eseményeket is dokumentált mint mérai juhmérés •  Fotó: Bede Laura Galéria

A művész olyan meghatározó hagyományos eseményeket is dokumentált mint mérai juhmérés

Fotó: Bede Laura

•  Fotó: Bede Laura Galéria

Fotó: Bede Laura

A chill zone nevű helyszín a fák árnyékában pihenhetünk •  Fotó: Bede Laura Galéria

A chill zone nevű helyszín a fák árnyékában pihenhetünk

Fotó: Bede Laura

•  Fotó: Bede Laura Galéria

Fotó: Bede Laura

•  Fotó: Bede Laura Galéria

Fotó: Bede Laura

korábban írtuk

Indiai hangok, balkán dallamok és latin ritmusok találkoznak a Kárpát-medence népzenéjével a mérai csűrfesztiválon
Indiai hangok, balkán dallamok és latin ritmusok találkoznak a Kárpát-medence népzenéjével a mérai csűrfesztiválon

Jövő héten ismét Mérán találkozhatnak a világ- és népzene kedvelői, akik már most böngészhetik a Kolozsvár közelében, augusztus 1–4. között rendezendő csűrfesztivál programját. Varga Zoltán László főszervező az idei kiadás újdonságait osztotta meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
Hirdetés
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
2026. október 26., hétfő

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert

Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert
2026. október 25., vasárnap

Szekrény tetején érlelt kincs: birsalma, a kamra illatos „királynője”

Kőkemény, fanyar, nyersen szinte ehetetlen, mégis nagy becsben tartották nagyanyáink. A birsalma türelmet „kér”, de aki kivárja, hogy a hő munkához lásson benne, mézédes, rózsaszínre pirult, illatos étkeket kap cserébe.

Szekrény tetején érlelt kincs: birsalma, a kamra illatos „királynője”
Hirdetés
Hirdetés