
Makoldi Miklós, Horváth-Lugossy Gábor, Kásler Miklós és Neparáczki Endre a székesfehérvári osszárium ásatásainak eredményéről tartott sajtótájékoztatón
Fotó: MTI/Kovács Tamás
A székesfehérvári osszáriumból vett mintákból két Árpád-házi személyt azonosítottak a Magyarságkutató Intézet kutatói, akik Corvin János és családja csontjaiból meghatározták a Hunyadi család származását is – jelentette be szerdán Budapesten az emberi erőforrások minisztere.
2022. április 13., 15:092022. április 13., 15:09
Kásler Miklós az MTI szerint felidézte, hogy az archeogenetikai kutatás két irányba indult el Magyarországon. Szegeden populációgenetikai kutatások kezdődtek, az Országos Onkológiai Intézet pedig az Árpád-dinasztia genetikai állományának kutatását indította el, azonosítva III. Béla király férfiági leszármazási vonalát.
– tette hozzá.
Horváth-Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója elmondta, a székesfehérvári osszáriumban nyugvó Árpád-házi személyek azonosításáról, valamint a Hunyadi család genetikai állományáról szóló tudományos publikációik jelenleg lektorálás alatt vannak, megjelenésük a következő hónapokban várható.
Mint kiemelte, az osszárium kutatásának előzménye volt, hogy Kásler Miklós kezdeményezésére az Országos Onkológiai Intézet III. Béla csontjaiból meghatározta az Árpádok genetikai állományát; így vált lehetségessé a Székesfehérváron nyugvó maradványok, a Szt. László-ereklye, illetve Tihanyban I. András csontjainak vizsgálata is.
Makoldi Miklós, a Magyarságkutató Intézet régészeti kutatóközpontjának igazgatója a régészek felelősségét hangsúlyozta, hiszen a laborokban vizsgált csontanyagot is a régészek tárják fel – mutatott rá. Neparáczki Endre, a Magyarságkutató Intézet archeogenetikai kutatóközpontjának igazgatója emlékeztetett arra, hogy a székesfehérvári bazilikában ma azonosítatlanul nyugszanak egy csontkamrában a magyar uralkodók maradványai.
Nemcsak az Y kromoszómát és a mitokondriumot tudják vizsgálni, hanem bármely testi kromoszóma szekvenciasorrendjét is meg tudják határozni, és ezzel a technológiai újítással képesek pontosan felvázolni a rokonsági viszonyokat – közölte.
Kásler Miklós az MTI kérdésére elmondta, hogy a székesfehérvári osszáriumban mintegy 900 személy maradványait tárták fel, közülük 204 minta teljes örökítőanyagát már feldolgozták, 102 minta feldolgozása pedig jelenleg zajlik. A kutatás célja, hogy az Árpád-ház férfi tagjai mellett azonosítsák feleségeiket, rokonaikat, valamint a vegyesházi királyokat is. A munka későbbi szakaszában ezért igyekeznek bevonni további fellelhető mintákat, vizsgálni tervezik például Károly Róbert és Nagy Lajos Nápolyban nyugvó rokonainak csontjait is – vetette fel a miniszter.
Kásler Miklós emlékeztetett arra, hogy
– közölte. A Magyarságkutató Intézet munkatársai az MTI-nek elmondták, az intézmény laborjának korszerű berendezéseivel a csontok azonosításán túl nagy pontosságú arcrekonstrukciók megalkotása is lehetséges lesz.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
Kőkemény, fanyar, nyersen szinte ehetetlen, mégis nagy becsben tartották nagyanyáink. A birsalma türelmet „kér”, de aki kivárja, hogy a hő munkához lásson benne, mézédes, rózsaszínre pirult, illatos étkeket kap cserébe.
szóljon hozzá!