
Hajdú Esztert az Ítélet Magyarországon című dokumentumfilmért, Szőcs Petrát A kivégzés című kisfilmért díjazták a Balkán első számú filmes seregszemléjén, a szarajevói filmfesztiválon, amely augusztus 15. és 23. között ünnepelte 20. születésnapját – számolt be róla az Mno.hu.
2014. augusztus 25., 19:172014. augusztus 25., 19:17
2014. augusztus 25., 19:172014. augusztus 25., 19:17
A jubileumi fesztivál programját összesen 9 magyar film gazdagította, a seregszemle játékfilmes zsűrijének elnöke Tarr Béla volt, és műsorra tűzték a magyar rendező 2004-ben készült, Prológus című ötperces alkotását. Tóth Orsi színésznő a héttagú nemzetközi zsűriben foglalt helyet.
A 20 alkotást felvonultató dokumentumfilmes versenybe három magyar alkotás kapott meghívást. Ebben a szekcióban Hajdú Eszter Ítélet Magyarországon című alkotása megkapta a zsűri különdíját és az emberi jogok díját is.
Hajdú filmje a romák ellen elkövetett sorozatgyilkosságok tárgyalásait dolgozza fel, a rendező a stáb tagjaival a per összes, 167 tárgyalási napját rögzítette. A kisfilmek versenyében Szőcs Petra A kivégzés című, magyar–román koprodukcióban készült alkotása a zsűri különdíját kapta, a film egy kisiskolás testvérpár története, akik újra meg újra eljátsszák a Ceauşescu házaspár kivégzését, miközben szüleik házassága romokban hever.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!