
Megnyerte a Britain's Got Talent brit televíziós tehetségkutató vetélkedősorozat szombat esti döntőjét a magyar Attraction látványszínház, amelyet már az elmúlt hetek elődöntői óta abszolút favoritként tartott számon a londoni fogadóipar és a brit sajtó.
2013. június 10., 09:402013. június 10., 09:40
Az Attraction a végső megmérettetés 11 szereplője közül a legtöbb közönségszavazatot kapta. A világ egyik legnagyobb ilyen jellegű show-műsorában aratott diadallal 250 ezer font pénzjutalom jár, és a társulat jogot nyert arra is, hogy részt vegyen az idei királyi varietén, ahol az uralkodócsalád tagjai, köztük II. Erzsébet királynő előtt léphet fel.
Csák János, Magyarország londoni nagykövete az eredményhirdetés után, a műsorban bejátszott élő telefonhívásban köszönte meg a brit közönség támogatását. Az együttes, amely az ITV kereskedelmi televízión sugárzott vetélkedő történetének első magyar döntőse és nyertese, Edward Elgar hazafias dala, a Land of Hope and Glory zenéjére adta elő bravúros árnyjátékra épülő, kétperces produkcióját. Az előadás Nagy-Britannia utóbbi évtizedeinek történelmi eseményei, kiemelkedő politikai személyiségei és az uralkodó előtt tisztelgett. Először Sir Winston Churchill néhai miniszterelnök, a világháborús győztes alakja elevenedett meg. Közben bejátszották a legismertebb és leggyakrabban idézett mondatot – „We shall fight them on the beaches\" – Churchill 1940-ben elhangzott híres parlamenti beszédéből, amelyben a kormányfő hitet tett amellett, hogy Nagy-Britannia soha nem adja fel a küzdelmet a náci Németország ellen, és harcolni fog ellene tengeren, tengerpartokon, szárazföldön, hegyekben és városokban. Utána elhangzott Churchill történelmi bejelentése a II. világháború európai hadszínterein aratott győzelemről. Ezután a tavaly nyári londoni olimpiai játékok emléke elevenedett meg az előadásban: az árnytáncosok kialakították az olimpia ötkarikás szimbólumát, miközben David Cameron brit miniszterelnök megnyitóbeszédének egy részlete hallatszott. A következő jelenetben a társulat II. Erzsébet királynő koronázásának idei, 60. évfordulójáról emlékezett meg, kialakítva az uralkodó árnyfiguráját, és a koronázás pillanatát. A záróképsor a brit oroszlánt ábrázolta, a közönség eget verő ovációja közepette. Simon Cowell, a Britain\'s Got Talent producere, a zsűri elnöke az előadás után kijelentette: el sem tudta volna képzelni az idei döntő ennél jobb befejezését.
Szűcs Zoltán, az együttes alapítója és vezetője közölte: ez volt a csapat eddigi legfontosabb előadása. „A brit közönségnek szeretnénk köszönetet mondani ezzel az előadással\" – tette hozzá, utalva arra, hogy a társulat a múlt heti utolsó elődöntőből a legtöbb közönségszavazattal jutott a szombat esti döntőbe. Szűcs Zoltán az eredményhirdetés után – a műsorvezető kérdésére, hogy mire fordítják a 250 ezer fontos fődíjat – kijelentette: erre még nem tud válaszolni, a társulat számára most az a legfontosabb, hogy előadhatják produkciójukat a brit királyi család tagjai előtt.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!