
Fotó: Nagy Orsolya
2011. január 24., 09:192011. január 24., 09:19
A Magyar Kultúra Napján szervezett hagyományos gálaesten a szervező, az RMDSZ Bihar megyei szervezete adta át emlékplakettjeit és díjait. Tolvai Renáta, az est meglepetésdíjazottja egy dalt is elénekelt: a Megasztár műsorban már nagy sikert aratott Karády Katalin-impressziójával, és szombaton a váradi közönséget is a legnagyobb magyar díva Mindig az a perc című dalával örvendeztette meg. Tolvai Renáta hallhatóan nagyon izgult, amikor a dal után megköszönte hazai közönségének a sok szeretetet, amit a verseny alatt kapott – a gálaesten a koncertterem széksoraiban egyébként sok fiatal is helyet foglalt, akik a díj átadásakor hangos ovációval köszöntötték kedvencüket.
A gálára Kelemen Hunor művelődési és vallásügyi miniszter is eljött. Beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar kultúra igen nehéz időket élt már túl, és ma is a nemzetet összetartó erőként működik. A tárcavezető azt mondta, jelenleg kettős feladata van a magyarságnak: megőrizni a hagyományos értékeket, illetve újakat teremteni. Kifejtette: csak az a kultúra lehet erős, amely képes a párbeszédre más nemzetekkel, és meg tud újulni.
Kelemen Hunor Nagyvárad művelődési életét példamutatónak nevezte. Hozzátette: bár van, aki arroganciával vádolja a magyarokat, a valóság az, hogy nem lehetünk elfogadók másokkal szemben, ha a magunk értékeire nem vagyunk büszkék. A gálán a megyei RMDSZ-szervezet vezetőségétől emlékplakettet vehetett át a margittai Gyöngyvető néptánccsoport, Koszorús Erzsébet nagyszalontai magyartanár, a váradi Mistique menettánc-csoport, Magyar Kultúráért díjat pedig az érmihályfalvi Bartók-citerazenekar, Meleg Vilmos színművész, illetve Tolvai Renáta. Életműdíjat kapott Tóth János, az Ady Endre-emlékmúzeum évtizedek óta szolgáló igazgatója.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.