2010. március 16., 10:382010. március 16., 10:38
A bajnokságon a Mónus József–Grózer Csaba páros nyila 508,74 méterre szállt, 6 méterrel haladva meg a középkorból ismert rekordot – közölte Posta Pál, a Hagyományos Íjászok Világszövetségének alelnöke. Tájékoztatása szerint a versenyzők az íjat és a nyílveszszőt saját maguk készítik.
A páros egyik tagja a „lövő”. A versenyen használt 82 font húzóerejű íj Mónus József munkája, s őt dicséri a rekordot megdöntő lövés is, az úgynevezett rövid nyílvesszőt pedig Grózer Csaba készítette. A 784 éve felállított rekordot megdöntő távot egyébként 4,5-5 másodperc alatt tette meg a nyílveszsző, rövidebb idő alatt, mint egy 60 kilométeres óránkénti sebességgel haladó gépkocsi.
A hagyományos íjászat egyik ágának számító, kizárólag az emberi erőt, ügyességet kihasználó távlövőversenyekre három éve készül együtt a páros. Az íjász távlövés eddigi rekordját 1226-ban állította fel a kelet-tadzsikisztáni Sartaulban Dzsingisz kán egyik győzelme alkalmából rendezett versenyen egy Esunkhei nevű íjász. 335 aldnyi – 502,5 méter – távolságra röpítette nyílvesszejét. A teljesítményt emlékoszlopon örökítették meg, a Dzsingisz kán köve néven ismert emléket a szentpétervári Ermitázs Múzeumban őrzik.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.