
Fotó: Facebook/Brassói Magyar Napok
Magyar filmekkel, borkóstolóval, táncra perdítő koncertekkel várják a résztvevőket a vasárnap kezdődő, kilencedik alkalommal szervezendő Brassói Magyar Napokon.
2019. szeptember 07., 14:142019. szeptember 07., 14:14
2019. szeptember 07., 15:322019. szeptember 07., 15:32
Az anyanyelvhasználat kihívásai a Kárpát-medencében című nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetéssel kezdődik vasárnap délután a 9. Brassói Magyar Napok. Az egyhetes rendezvénysorozat hivatalos megnyitóját a belvárosi Szent Péter és Szent Pál római katolikus plébánián tartják, ahol az ökumenikus istentiszteletet követően Kiss Zsolt orgonaművész és a Four Bones Quartett zenél – közölték a szervezők szerkesztőségünkkel.
Hétfőn 19 órától marosvásárhelyi néptáncosok, nótaénekesek lépnek színpadra: A vásárhelyi híres promenádon című operettgála a Redut Kulturális Központban kap helyet.
Kedden Dósa Zoltán pszichológus, prózaíró Korai megomlás című kötetét mutatják be, majd A Pál utcai fiúk és a Valami Amerika 3. című filmeket tekinthetik meg az érdeklődők a Coresi szabadidő- és bevásárlóközpont Cinema One mozijában. Az estétét a Snaps Vocal Band swing koncertje zárja a Patria nagytermében.
A szerdai programban beszélgetés szerepel Béres Ildikó kárpátaljai színésszel, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagjával, illetve Kárpát-medencei borkóstolón és borvásáron is részt vehetnek a látogatók. A magyar mozinap keretében ezúttal a Vízipók című gyermekfilmet vetítik.
Délután a Reménység Házában Xantus Géza csíkszeredai festőművész kiállítását ismertetik, majd a kolozsvári Tokos Zenekar muzsikál. A tokaji klasszikus borok kóstolója után a Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák zenekar lép a nagyszínpadra. A budapesti együttes műsorában összeolvad a magyar kultúra és a rock 'n' roll-forradalom szeretete.
A csíkszeredai formáció a sokak által kedvelt magyar rajzfilmek zenéit dolgozta fel, valamint néhány híres Walt Disney-film zenéjének magyar változatát is. A dalok a felnőttekben nosztalgikus hangulatot keltenek, míg a kicsik kedvenc mesefigurájuk dalait énekelhetik velük önfeledten, így több korosztály élvezi koncertjeiket. Minden bizonnyal táncra perdíti a közönséget a Besh o DroM zenekar is, viszont akinek a koncert után is maradt energiája, a lemezlovas fesztiválon folytatja a bulizást.
Este két különálló produkció összevonásával, Szarka Tamás és zenekara, valamint a Ghymes zenekar fúziójával megújult csapat várja 20 órától a közönséget. A formáció pályafutása szinte példa nélküli és páratlan sikertörténet: a 35 éves működésük alatt eddig 25 önálló albumot jelentettek meg, több mint 3000 koncertet adtak a világ 25 országában és titkuk a folyamatos megújulásban rejlik. A Ghymes dalaira a már jól ismert, sajátos stílus jellemző, melynek meghatározója Szarka Tamás zenéje és irodalmi értékű szövegvilága. Ezt egészíti ki Szarka Gyula népzenei alapú szerzői zenéje.
A magyar napok zárónapján, szeptember 15-én az érdeklődők a Cenkre túrázhatnak a Hazajáró című turisztikai magazinműsor szerkesztőivel, majd a nagyszínpadon bemutatkoznak a Brassói megyei néptáncegyüttesek. A nagyszínpadi programot Fenyő Miklós koncertje zárja.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!