Magyar feltaláló nyerte Brüsszelben az Év Innovátora díjat, az elismerést Imre Krisztián vehette át a látássérültek mobilitását segítő szemüveg megalkotásáért - közölte a díjazott startup cégének szakmai segítséget nyújtó pénzintézet a K&H Bank az MTI-vel.
2018. június 02., 19:122018. június 02., 19:12
A díjat az Európai Üzleti Csúcstalálkozón adták át május 23-án, ahol első alkalommal díjazták az üzleti, politikai, vállalkozói és innovációs élet kiemelkedő eredményeit. A közlemény idézte Imre Krisztiánt, aki a fejlesztéséről elmondta:
Az új eszköz szoftveres és hardveres fejlesztése párhuzamosan halad, amihez nagyban hozzájárul, hogy együttműködnek a Bay Zoltán Kutatóintézet VUK projektjével (Látássérült embereket támogató keretrendszer), amely magyar, angol és német nyelven működő beltéri navigációt és közlekedést segítő térinformációs rendszert dolgoz ki - tette hozzá az okos szemüveg fejlesztését végző startup alapító ügyvezetője.
A feltaláló cége az EVA Vision a K&H Bank által idén januárban indított Start it @K&H inkubátorházban működik. A K&H az inkubátor programjában 13 startuppal áll kapcsolatban, ahol a vállalkozások nem anyagi, hanem szakmai támogatásban részesülnek, ráadásul a résztvevőket támogatja a K&H és anyabankjának, a belga KBC-nek magyarországi és nemzetközi kapcsolatrendszere, ami segítséget nyújthat abban, hogy kilépjenek a nemzetközi színtérre is.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!