Bucsi Réka Symphony No. 42 című alkotása is bekerült a legjobb rövid animáció Oscar-díjára esélyes tíz produkció közé – derült ki az amerikai filmakadémia szerdai közleményéből.
2014. november 06., 16:572014. november 06., 16:57
A kategóriába 58 rövid animáció kvalifikálta magát, ezt szűkítette le az Oscar-díjakról döntő Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) tíz produkcióra, amelyek közül majd az Oscar-jelöltek kikerülnek. A filmakadémia rövidfilmes és animációs filmes tagozatának tagjai az összes nevezett alkotást megtekintették a New Yorkban és Los Angelesben szervezett vetítéseken, ez alapján szavazták meg a szűkített listát.
Bucsi Réka Symphony No. 42 című munkája a rendező diplomafilmjeként készült a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával. A tízperces digitális animáció 47 jelentben mesél ember és környezete irracionális kapcsolatáról.
A produkció bejutott az idei Berlinale rövidfilmes versenyprogramjába, majd számos hazai és nemzetközi fesztiválon vetítették, és több mint egy tucatnyi díjban és elismerésben részesült. Augusztusban elnyerte Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztivál Hirosima-díját, a napokban pedig a rövidfilmverseny fődíját kapta Valladolidban, Spanyolország rangos nemzetközi filmfesztiválján.
A filmakadémia díjára esélyes alkotások tízes szűkített listáján szerepel még Daisy Jacobs The Bigger Picture, Alan Holly Coda, Robert Kondo és Dice Tsutsumi The Dam Keeper, Glen Keane Duet, Patrick Osborne Feast, Bill Plympton Footprints, Torill Kove Me and My Moulton, William Joyce és Brandon Oldenburg The Numberlys és Joris Oprins A Single Life című rövid animációja.
A filmakadémia rövidfilmes és animációs testületének tagjai a tíz film közül 3-5 Oscar-jelölet választanak majd ki. A tagozat decemberben Los Angelesben, Londonban, New Yorkban és San Franciscóban tart majd vetítéseket tagjainak.
Az Oscar-jelöléseket 2015. január 15-én jelentik be a filmakadémia Samuel Goldwyn Színházában. A 87. Oscar-díjkiosztó gálát február 22-én rendezik meg a hollywoodi Dolby Színházban.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!