„Hét és fél év házasság után Madonna és Guy Ritchie megegyeztek, hogy elválnak útjaik. Mindketten kérik a sajtó munkatársait, hogy legyenek tisztelettel a család iránt ebben a nehéz helyzetben” – áll a közleményben, amely szerint a pár még nem jutott megállapodásra a vagyonmegosztásról és arról, hogy kihez kerüljenek a gyerekek. A brit bulvársajtó hónapok óta folyamatosan jósolja, hogy a házasságnak vége, és hamarosan bejelentik a válást. A házasság összeomlását a sztárpár környezete szerint „ordítozós veszekedések sora” előzte meg, egyebek mellett arról, hogy melyikük mennyi időt szentel saját karrierje építésének a családi élet rovására. Emellett jelentős feszültség forrása az is, hogy Madonna újabb afrikai kisgyermeket szeretne örökbe fogadni, amit Ritchie ellenez. A The Sun forrása szerint Madonna és Ritchie „hatalmas erőfeszítéseket” tett a házasság megmentése érdekében, a veszekedések azonban mára „kicsúsztak az ellenőrzés alól”. Guy Ritchie elhalasztotta új filmje, a Sherlock Holmes franciaországi forgatását, és hazarepül, hogy közölje szüleivel a hírt. A héten el is viszi holmiját londoni otthonukból, amely hivatalosan Madonna nevén van, és átköltözik saját, Wiltshire grófságbeli birtokára. A The Sunday Times által a brit pénzarisztokrácia felső ezréről évente közzétett lista idei kiadása szerint Madonna és Ritchie közös vagyona 300 millió font.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.