
Fotó: Facebook
Erdélyben gyártják a világ egyik legnagyobb luxusmárkáját képviselő Louis Vuitton cipőket, amelyeken a „Made in Italy” és „Made in France” címkét tüntetik fel – derül ki a The Guardian brit napilap cikkéből, amelyet a Digi24 hírtelevízió idézett.
2017. június 19., 22:472017. június 19., 22:47
Az oknyomozó újságírók szerint a Szeben megyei Nagydisznód közelében található gyárépületen nem tüntettek fel semmit, ami arra utalna, hogy ott cipőket készítenek, sőt az épületet állandóan őrök veszik körül. Korábban is felmerült egy olyan vád, hogy a cég az országban gyártja le a lábbeliket, majd ezeket viszik Olaszországba, viszont Bernard Arnault, a vállalat igazgatója ezt tagadta.
Ezúttal a Guardian bejutott az épületbe, és megerősítették, hogy
A gyár a Louis Vuitton Moet Hennessy (LVMH) egy kevésbé ismert leányvállalatának, a Somarestnek a nevén van. A brit lap újságírói a cég alkalmazottainak az önportréi alapján jutottak el a Szeben megyei településre. Értesüléseik szerint itt gyártják a több ezer eurós cipőket, mivel a cég nagy mennyiségben termel luxustermékeket, és az erdélyi munkaerővel valószínűleg költségeket akartak lefaragni.
A Guardian információi szerint az LVMH 2002-ben nyitotta az első üzemét itt, pár évvel később már heti 1500 pár cipőt gyártottak. A jelenlegi termelési adatok ugyan titkosak, de egyes elérhető információ szerint évente százezer pár cipő készülhet Nagydisznódon.
2009-ben a vállalat még egy gyárat indított a környéken, a szintén Szeben megyei Feleken. Itt az információk szerint táskák darabjait gyárthatják. A Guardian végül elérte, hogy a cég egyik szóvivője szóba álljon velük. Ekkor derült ki, hogy az alapanyagok Franciaországból származnak, valamint a cipőket nem fejezik be Erdélyben, és a gyártás utolsó szakasza Franciaországban és Olaszországban történik, ezért
A cipők talpa mindig Franciaországban vagy Olaszországban kerül fel, ez pedig a jelenleg hatályos törvények alapján lehetővé teszi, hogy az egész cipőt olasz vagy francia termékként lehessen eladni.
A szóvivő szerint a gyárukban jobb körülményeket biztosítanak, mint ami Románia hasonló ruhaipari üzemeiben jellemző, ezen kívül szabad az alkalmazottak hétvégéje, fizetik a túlórát, és nem használnak mérgező vegyszereket sem.
Ezt a helyi ellenőrző bizottság is megerősítette, amely szerint nincs semmiféle kifogás a gyárral szemben. Az üzem összesen 734 helyi lakost foglalkoztat, és az átlagos román ruhaipari bért kapják, ami a Guardian szerint 133 euró. Azaz egy alkalmazottnak nagyjából hat hónapot kéne dolgoznia ahhoz, hogy vehessen egy közepes árkategóriájú Louis Vuitton bőrcipőt.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!