
Ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak egy anyák napi felvonulás résztvevőire vasárnap New Orleansban, a rendőrségi jelentések szerint a lövöldözésben 19-en megsebesültek, köztük két gyerek.
2013. május 13., 13:022013. május 13., 13:02
Garry Flot, a New Orleans-i rendőrség szóvivője közölte, hogy a sebesültek között tíz férfi és hét nő van. A gyerekek - egy tízéves kislány és egy ugyanolyan idős kisfiú - kisebb sebesüléseket, horzsolásokat szenvedtek, és állapotuk jónak mondható. A sebesültek egy részén visszapattant lövedékektől származnak a könnyebb sebet, de két embert meg kellett műteni. Háromnak súlyos az állapota. Egyesek a lövöldözés okozta pánikban sérültek meg.
A rendőrség egyelőre senkit se vett őrizetbe. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) helyi kirendeltségének vezetője közölte, hogy nem terrorcselekmény történt, az incidens utcai erőszaknak tekinthető. Ronal Serpas New Orleans-i rendőrfőnök szerint a felvonulókat kísérő rendőrök három gyanús személyt láttak elfutni a helyszínről, egyikük egy 18-22 év körüli, sötétbőrű férfi. A támadók legalább kétfajta fegyvert használtak. Az amerikai internetes portálokon fényképek jelentek meg a lövöldözés helyszínéről. Az egyiken egy kisebb vértócsa mellett fekvő afroamerikai férfi látható, a másikon pedig egy, lábán sebesült fehérbőrű férfi ül a macskaköves úton.
Az anyák napi felvonuláson mintegy négyszázan vettek részt, és a felvonulók között szétszóródva voltak rendőrök is. Az ünnepi menet körülbelül három háztömbnyire nyúlt el, egy rézfúvós zenekart követve. A lövöldözés egy kereszteződésnél történt. A lövések után pánik tört ki, a felvonulók fejvesztve menekültek a helyszínről.
Ronal Serpas fogadkozott, hogy a rendőrség rövid időn belül kézre keríti a támadókat, de ehhez kérte a lakosság segítségét. A rendőrség 2500 dolláros jutalmat ígért a nyomravezetőnek. Nem ez az első ilyen incidens az idén New Orleansban. Februárban négy embert sebesült meg egy éjszakai szórakozóhely előtti lövöldözésben.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!