
2012. július 29., 13:142012. július 29., 13:14
A rendezvény legnagyobb visszhangot kiváltó eleme volt az a négy és fél perces – a stadion kivetítőin a globális tévéközvetítéssel egy időben bemutatott – filmjelenet, amelyben a 86 esztendős II. Erzsébet királynő a legendás 007-es ügynök, vagyis Daniel Craig színész, James Bond jelenlegi megszemélyesítője társaságában indul helikopterrel a londoni Buckingham-palotából a kelet-londoni arénába.
A jelenetben a stadion fölé érve, a brit nemzeti lobogó színeiben pompázó ejtőernyőiket kibontva egymás után „kiugranak” a gépből. Abban a pillanatban, ahogy „leértek”, az uralkodó megjelent a stadion királyi páholyában, mégpedig pontosan ugyanabban a ruhában, amelyet a filmjelenetben viselt. A jelenetet a megnyitó 80 ezres közönségének egetverő ovációja fogadta, miközben a királynő szerényen mosolyogva nyugtázta a sikert.
Azóta hivatalosan is kiderült, hogy egészen a helikopteres részig valóban a uralkodó alakította saját magát, első ízben szerepet vállalva egy nem dokumentumjellegű filmben.
A vasárnap nyilvánosságra került újabb részletek alapján Danny Boyle filmrendező, a világszerte óriási sikert aratott megnyitórendezvény művészeti igazgatója és főrendezője először Lord Sebastian Coe olimpiai bajnok egykori középtávfutónak, a londoni olimpiát szervező testület (LOCOG) elnökének vetette fel, hogy a királynőt „színésznőként” is be kellene vonni a megnyitó műsorába.
Lord Coe a Mail on Sunday forrásai szerint tetszéssel fogadta az ötletet, ám az ügy igazi előremozdítója Edward Young, az uralkodó helyettes személyi titkára volt, aki azonnal vállalta a közvetítői szerepet Boyle stábja és a palota között. Young rábeszélőképességét mutatja, hogy a királynő is állítólag habozás nélkül ráállt a szerep elvállalására, amikor a titkár az ötletet vázolta neki. A Mail forrásai szerint az uralkodó egyetlen kikötése az volt, hogy maga szeretné megválasztani a ruhát, amelyet a forgatáson visel.
A választás végül egy lazacrózsaszín kosztümre és egy ugyanilyen árnyalatú fejdíszre esett - ami azt jelentette, hogy a királynőt megszemélyesítő ejtőernyős kaszkadőrnek, a 43 éves Gary Connerynek is ugyanilyen ruhát kellett viselnie a stadion felett élőben végrehajtott ugrás közben.
Connery a Mail on Sundaynak elmondta: ő és „James Bondként” ugró társa, a 41 éves Mark Sutton hónapokig tartó, szigorúan titkos kiképzésen vett részt a nagy nap előtt. Conneryt a megnyitó estéjén felöltöztették a királynőével azonos ruhába, Suttonnal együtt az Essex megyei Stapleford repülőterére vitték, és a helikopter innen szállt fel velük.
Az ugrást a stadion felett 240 méteres magasságból hajtották végre, az ernyőket 150 méteren bontották ki. A kaszkadőrpáros azonban nem a stadionba érkezett – ez elrontotta volna azt az illúziót, hogy az uralkodó az „ejtőernyős ugrás” után besétál a királyi páholyba –, hanem a helyi Stratford metróállomás közelében, egy hídon érek földet biztonságban.
Connery már korábban is szerepet kapott dublőrként a James Bond-sorozat és az Indiana Jones-kalandfilmek egy-egy részében, és egy sajátos rekordot is magáénak tudhat: májusban a világon elsőként hajtott végre sikeres ugrást ejtőernyő nélkül, egy különlegesen kialakított „szárnyas” ugróruhában. A 750 méterről teljesített ugrás után a kaszkadőr egy több mint 18 ezer kartondobozból összerakott biztonsági „párnán” landolt épen és egészségesen.
A vakmerő sportember a Mail on Sundaynak elmondta: az olimpiai nyitóünnepélyen vállalt szerepével kapcsolatban csak azt sajnálja, hogy nem engedték meg neki a „királynői” ruha megtartását. „Pedig milyen jól néztem volna ki benne egy bulin” – tette hozzá.
A királynő által eljátszott szerepről Danny Boyle a lap idézete szerint kijelentette, hogy az uralkodó „jó színésznő ... semmit nem kellett kétszer elmagyarázni neki és James Bonddal is nagyszerűen kijött”.
A filmjelenetet március 27-én forgatták le, 130 fős stábbal, Boyle személyes rendezésében. A forgatás alig három órát vett igénybe. Nicholas Brown, a BBC drámai műsorokért felelős igazgatója is úgy nyilatkozott, hogy a királynő „hibátlan teljesítményt nyújtott”, és már az első felvétel tökéletesen sikerült, nem kellett többször felvenni a jelenetet.
Brown szerint az uralkodó „profi színésznői” alakítással debütált a filmszakmában.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).