2011. február 22., 11:102011. február 22., 11:10
Neeson kómából ébredő ismeretlen férfit alakít, aki rádöbben, hogy ellopták az identitását. Az amerikai és kanadai nézők egy másik debütáló thrillerre is kíváncsiak voltak: A negyedik című sci-fire 19,5 millió dollárért váltottak jegyet, ezzel a produkció a második helyezett lett a listán. Hajszálnyival lemaradva harmadiknak a Gnómeó és Júlia című háromdimenziós animáció futott be a mozikasszáknál 19,4 millió dollárral. A Shakespeare-klasszikus nyomán született családi mese tíz napja került forgalomba, és szakértők szerint sikeres lehet a mozikban, mivel a bemutató óta csak 23 százalékot vesztett népszerűségéből, holott a premierhétvégét követő hétvégén gyakori a 40–50 százalékos visszaesés.
A Kellékfeleség című vígjáték a péntektől vasárnapig számolt időszakban 18,2 millió dolláros jegyeladással a negyedik helyre volt elég, ezzel összesen 60,8 millió dollárra növelte észak-amerikai bevételeit. Az első ötbe még Martin Lawrence Gagyi mami – Mint két tojás című vígjátéka jutott be. Lawrence ezzel a produkcióval trilógiává bővítette a 2000-ben kezdett sorozatot. Figyelemre méltó a 12 Oscar-díjra jelölt A király beszéde című brit történelmi dráma gyarapodása a jegypénztáraknál: a hétvége hetedik legnézettebb filmjére bemutatása óta 103,3 millió dollárért váltott jegyet a közönség. Elemzők várakozása szerint az amerikai nézők a President Day, a február harmadik hétfőjére eső munkaszüneti nap alkalmából valószínűleg feltornásszák a mozik látogatottságát, de a hosszú hétvége vasárnapig számolt 144 millió dolláros box office bevétele 30 százalékkal így is elmarad a tavalyi év azonos időszakára eső eredménytől.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.