2010. október 08., 10:132010. október 08., 10:13
Csütörtökön a budapesti IX. kerületi ügyészség tudatta, indítványozza a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel meggyanúsított nő előzetes letartóztatását, ugyanis megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el, illetve a bizonyítást megnehezítené, vagy veszélyeztetné.
Geréb Ágnest, az otthon szülés pártolóját az ügyészség korábban foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolta meg. Az ügy következő tárgyalását jövő keddre tűzte napirendre a fővárosi bíróság. A héten történtekre a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkársága is reagált, amely szerint bár az anya joga eldönteni, hol akar szülni, az otthon szülés biztonságos lebonyolításának szakmai, egészségügyi és tárgyi feltételei ma nem adottak Magyarországon. Eközben a Napvilág Születésház szerdán demonstrációt tartott az államtitkárság épülete előtt, amelyen az otthon szülés szabályozatlanságára és a Geréb Ágnessel történtekre hívták fel a figyelmet mintegy félszázan.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.