Hirdetés

Lesz Corporate Games Romániában is

Jövőben Romániában is megszervezik a világszerte nagy népszerűségnek örülő Corporate Games elnevezésű cégversenyt. A tizennégy sportágban vívott döntőkre 2012. május 24. és 27. között Bukarestben kerül sor.

Szucher Ervin

2011. november 25., 09:452011. november 25., 09:45

A szervezők célja a kis- és közepes vállalkozóktól egészen a multinacionális mamutcégekig minél több intézményt, részvénytársaságot és kft.-t bevonni a rendezvénybe. „Olyan lesz, mint egy kis olimpia: nyitó- és záróünnepéllyel, felvonulással, bulival és természetesen díjazással. Mindenkinek megadatik, hogy az eredménytől függetlenül legalább három mérkőzést játsszon” – ígéri Radu Rădulescu főszervező, aki szerint a Corporate Games a 2012-es év legfontosabb hazai tömegsport eseménye lesz. A szervezők mintegy kétezer benevezőre számítanak, akik között nem lehet egyetlen hivatásos sportoló sem. A cégcsapatokat nem kizárólag az alkalmazottakból lehet összeállítani. Meg lehet hívni üzlettársakat, beszállítókat, családtagokat.

„A vetélkedő célja egyrészt összekovácsolni a munkaközösségeket, divatosabban szólva a csapatépítés, másrészt újabb üzleti lehetőségeket feltérképezése. És persze arról se feledkezzünk meg, hogy rendezvényünkkel az egészséges életmódot próbáljuk reklámozni” – foglalta össze a játékok lényegét a lapunknak nyilatkozó Martin Verhagen szervező. A Corporate Games ötlete 1986-ban Kaliforniában született. Az elmúlt közel negyedszázad alatt csaknem 18 ezer cég és több mint egymilliárd amatőr sportoló mérte össze erejét és tudását. A legfiatalabb egy tízéves úszó volt, a legidősebb pedig egy 89 esztendős atléta. Személyzetének legnagyobb részét az ausztrál nemzeti banknak sikerült megmozgatnia. Egy hétvégén csaknem 1750 banktisztviselő állt rajthoz.

„Attól szép egy ilyen vetélkedő, mert ugyanabban a csapatban, egymás mellett küzd az igazgató, az elárusító és a szakképzetlen munkás” – vélekedett Herman Sonnenstein szervező. Az évek során olyan személyiségek támogatták a játékokat, mint Nelson Mandela dél-afrikai elnök, Anna brit hercegnő, Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Francois Mitterrand francia államfő vagy Sir Alex Ferguson, a Manchester United labdarúgócsapatának edzője.

A jövő májusi esemény fontosságát jelzi, hogy több bukaresti szálloda árkedvezményt hirdetett meg a résztvevők számára. Hasonló ajánlattal rukkolt elő a hazai légitársaság, a Tarom is, mely lényegesen olcsóbban szállítaná vidékről a fővárosba a versenyzőket.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés