Hirdetés

Lelkesedést, de indulatokat is kiváltott a Merkel-film ötlete Németországban

A filmesek között lelkesedést, a politikai körökben azonban indulatokat váltott ki az Angela Merkel német kancellárról tervbe vett film ötlete, amelyet a napokban jelentettek be Németországban.

2015. március 23., 14:082015. március 23., 14:08

Indira Gandhitól Margaret Thatcherig, John F. Kennedytől Richard Nixonig az elmúlt években csak olyan politikusokról készült film, akik vagy nem voltak már hivatalban, vagy – az esetek túlnyomó többségében – már az élők sorában sem. A jelek szerint világ legbefolyásosabb női politikusának tartott Angela Merkel ebben is úttörő lesz: ő lehet az első, akiről hivatali idejében mutatnak be filmet.

Az Ave által tervezett filmről egyelőre annyit tudni, hogy nemzetközi koprodukcióban készül és 2017-ben kerül a mozikba. A produkciós cég ügyvezető igazgatója a filmet azzal indokolta, hogy Németország első női és az egykori NDK-ból érkező kancellárjának rendkívül izgalmas az élete. A forgatókönyvet a Der Spiegel című hetilap újságírója, Dirk Kurbjuweit írja, akinek eddig két könyve jelent meg a kancellárról.

A filmes szakma üdvözölte a tervet, és rögtön meg is kezdődtek a találgatások, hogy milyen legyen a film, mi legyen a címe és ki játssza a főszerepeket: Angela Merkelt - aki 2017-ben még mindig csak 63 éves lesz – vagy a hírek szerint a kancellár első számú tanácsadójának számító, de a nyilvánosságot kerülő kémikus férjet, Joachim Sauert, és ki legyen Helmut Kohl, aki felfedezte és patronálta Merkelt, de később megromlott a kapcsolatuk. A színészekre és a film címére a különböző közösségi portálokon a nagyközönség is javaslatot tehet, Angela Merkel szerepére eddig a legtöbb szavazatot Veronica Ferres kapta.

A többség szerint a film Merkel személyén keresztül – számos archív anyag felhasználásával – kiváló lehetőség lenne az egykori keletnémet kommunista múlt és a mai Németország bemutatására. Vannak akik azt tartják, hogy a kancellár személyiségére kellene összpontosítani, mások viszont úgy vélik, hogy a nők és a hatalom viszonyát kellene a középpontba állítani. Általános vélemény ugyanakkor, hogy a film zsúfolt mozikat és nagy kasszasikert ígér.

Német politikai körökben már távolról sem ekkora a lelkesedés. Elsősorban az ellenzék részéről nagy a felzúdulás, különös tekintettel arra, hogy a film bemutatása alig néhány hónappal előzné meg a 2017 őszi parlamenti választásokat, amelyek fő esélyese a dolgok pillanatnyi állása szerint a 2005 óta hivatalban lévő Angela Merkel.

Nem véletlen tehát, hogy az ellenzéki pártok úgy gondolják, hogy amennyiben a film a tervezett időpontban a mozikba kerül, a kancellárnak még kampányolnia sem kell. A keletnémet gyökerekkel rendelkező Baloldal pártja máris megengedhetetlen személyi kultuszról beszélt, a környezetvédő Zöldek Merkellel együtt ugyancsak az NDK-ban felnőtt frakcióvezetője, Katrin Göring-Eckart pedig nem csekély iróniával azt vetette fel, hogy a következő lépés a német kancellár szentté avatása lehet.

Angela Merkel még nem szólalt meg az ügyben. Nehéz is mit mondania: ugyanis híres arról, hogy ádáz ellensége a diktatúra és a személyi kultusz minden formájának. Töretlen népszerűségét mostanáig nem utolsósorban szerénységének és puritánságának köszönhette. És az is biztos, hogy választásokat nem a filmvásznon, hanem politikájával akar nyerni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés