Hirdetés

Lélekből jövő zene- és táncszeretet – Hazaérkezett a Bekecs együttes

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Jót tett a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttesnek, hogy eljutott a Fölszállott a páva tehetségkutató fináléjába, és sokat fejlődtek szakmailag – vélekedtek a csapat tagjai, amikor tapssal, örömkönnyekkel, pálinkával és kürtős kaláccsal várták otthon rajongóik a legjobb külhoni produkciónak járó díjjal jutalmazott táncosokat.

Gligor Róbert László

2014. április 22., 17:452014. április 22., 17:45

2014. május 06., 13:442014. május 06., 13:44

De nemcsak ők voltak a népzenei és néptáncos tehetségkutató döntőjének erdélyi ünnepeltjei, hiszen jutott babér a finálé másik két itthoni résztvevőjének is: a hangszeres szólisták és zenekarok közül a kolozsvári Tokos zenekar győzött, a nézői szavazatok alapján pedig a közönség kedvence a gyimesi Kostelek szülöttje, Vaszi Levente énekes lett.

Strucctojás mint trófea

Nyárádszereda főterén csaknem száz ember fogadta a Bekecs együttest, a rajongók lekesen szurkoltak nekik szombaton este, az adás döntője alatt a művelődési otthon nagytermében. Hazaérkezésükkor húsvéti ajándékot is kaptak az együttes tagjai: minden táncos névre szóló húsvéti festett tojást, de az ajándékkosárban akadt egy szentháromsági piros strucctojás is Hajrá Bekecs 2014 felirattal és a Fölszállott a páva logójával.

Ezt a csapat a trófeagyűjteményben fogják kiállítani emlékként azzal az oklevéllel együtt, amely a legjobb határon túli előadónak járó különdíjról és két millió forintról tanúskodik.

Vegyes érzések a döntőről

Benő Barna együttesvezető úgy érzi, önmagukkal nem teljesen elégedettek, bár elismeri: lehetett volna ennél rosszabb is az eredmény. A rendelkezésükre álló két hét kevés volt arra, hogy összerakjanak egy táncot. Hibák biztosan akadtak, a színpad is csúszós volt, de a zsűri által felemlegetett hiányosságokon csodálkoztak – nem látták a visszanézett felvételeken sem.

Egyébként a zsűri egyik tagja melléfogott akkor is, amikor a cigány táncfigurákat kifogásolta, ugyanis a cigányok is táncolnak magyar verbunkelemeket Marossárpatakon, míg Vajdaszentiványon nem „csigerálnak”, és a zene sem a zsűri által emlegetett Horváth Eleké volt – magyarázta Benő.

Különben nem is az a baj, hogy ki hányast adott a Bekecs produkciójára, de úgy érzik, a kategóriagyőztes Cirkalom nem érdemelte meg az első helyet – nem volt annyira jó, és táncanyaga sem volt annyira gazdag, mint a többieké. Arra számítottak, hogy magyarországi együttes viszi el a díjat, a Bekecs közönség- vagy különdíjra számított.

Meglepte őket, hogy Vaszi Levente lett a legnépszerűbb a közönség körében, de szeretik, amit a döntőbe hozott és gratulálnak neki a sok szavazatért. Ami zsűri által a Bekecsnek adott pontszámot illeti, Benő nem rejtette véka alá meglepődésüket. Amikor a Cirkalom a maximális 50 pontot kapta, már senki nem tudott úgy színpadra lépni, hogy 51 pontra teljesítsen, és ezt az érzést senkinek sem kívánja.

Ettől függetlenül úgy érzi, az együttes számára mindenképpen pozitív hozadék, hogy eljutottak a döntőbe. A döntés csak „rápakolt” a közel két hónapi munka utáni fáradságra, de mindenki végiggondolta az egészet, és bulival zárták a kiruccanást.

„Mi nyertesek vagyunk, jót tett a csapatnak, hogy eljutottunk ide, szakmailag sokat fejlődtünk” – véli Benő. Az elnyert díj kétmillió forinttal is jár, ez segít valamelyest abban, hogy a versenyen való részvétel költségeit „nullába hozzák”, ugyanis nagyon sok pénzt fektettek be, minden produkcióhoz új viseletet csináltattak.

Az együttes tagjai a továbbiakban sem tétlenkednek: a napokban jelentkeznek az erdélyi néptáncantológiára, amit idén októberben Nyárádszeredában szeretnének megrendezni. Májusban Móron és Bécsben lesz fellépésük. A marosvásárhelyi Spectrum színházzal fel fognak lépni a budapesti Thália színházban és a Nemzetiben Vitéz lélek című előadásukkal. A nyaruk is zsúfoltnak ígérkezik, augusztusban minden hétvégén fellépnek, nagyon sok magyarországi meghívást is kaptak.


„Büszkék vagyunk a gyermekekre”

Nagy Keresztesi Tamás táncos érdekes élményként értékelte a döntőt, amely megkoronázta eddigi munkájukat. Elégedettek magukkal, az elért pontszámmal nincsenek megelégedve, de a zsűri döntése előtt fejet hajtanak, a kapott díj pedig szép elismerés – mondta el a nyárádszeredai táncos.

A gyergyóremetei Pál Alíz marosvásárhelyi egyetemistaként három éve került a Bekecshez. Mint mondta, öröm a döntőig jutni, hisz a legtöbben azzal is elégedettek lettek volna, hogy az elődöntőig eljutottak és élő adásba kerültek.

„Tele van a lelkünk, a gyerekekre nagyon büszkék vagyunk, és reméljük, lesz folytatás, hiszen sok fontos ember megismerte őket” – mondta a az egyik táncos édesanyja, Chiricuța-Péterfi Sarolta elmondta. Aszalos Zoltán szülőként háromszor kísérte el a csapatot a versenyre, és úgy véli, a tíz-tizenhárom éves munka meghozta az eredményt, hiszen a fiatalok elvitték a vidék hírét a nagyvilágba.

Pénzben nem mérhető reklám

A közösségi oldalakon nagyon sokan kommentálták a döntőt és sokan gratuláltak az együttesnek. „Számunkra úgyis ti nyertétek a fődíjat! Mindegy, hogy a zsűri hogyan döntött” – írta egy nyárádmenti néző, egy nyárádszeredai hozzászóló pedig ugyanúgy érzi, hogy a város és vidék számára csak a Bekecs lett a győztes.

Egy szilágysági szurkoló is köszönetét küldi azoknak, akik az együttesben vagy az együttesért dolgoznak. De a magyarországiak sem feledkeztek meg kedvencükről „Felemelő érzés ilyen csapatot támogatni! A versenyben való szereplésük még inkább megerősítette bennem, hogy ez a szívből-lélekből jövő zene- és táncszeretet egyszerűen fantasztikus, amit a versenyben méltán elnyert díj is alátámaszt” – írta egyik anyaországi rajongójuk.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés