
Megtartották a Hobbit-trilógia harmadik részének, Az öt sereg csatájának világpremierjét hétfőn Londonban. A trilógia utolsó részét december 19-én mutatják be a romániai filmszínházak.
2014. december 02., 18:582014. december 02., 18:58
A nagy sikerű mozi rajongói élőben is követhették az interneten, amint – többek között – Peter Jackson rendező, a Bilbót alakító Martin Freeman, Gandalf megformálója, Ian McKellen és a Legolast játszó Orlando Bloom a londoni Leicester téren kiterített vörös szőnyegre lép.
A törpöknek, hobbitoknak és tündéknek öltözött nézők már vasárnap este óta gyülekeztek a filmet bemutató mozi közelében. Peter Jackson háromszoros Oscar-díjas rendezőnek ez a hatodik Középfölde-filmje. Az első trilógia J. R. R. Tolkien A Gyűrűk Ura, a második a brit író A hobbit című regénye alapján készült.
A hobbit – Az öt sereg csatája című amerikai–új-zélandi fantasyt érzelmes mesterműnek nevezte a nagy-britanniai Daily Mirror. A lap kiemelte, hogy a trilógia utolsó részében sincs kevesebb lélegzetelállító pillanat, mint a korábbiakban, de a legsikerültebb talán a finálé, amely humoros, csendes, mégis nagyszerű módon göngyölíti fel a történetet.
„Ha valaki nem hisz a csodában, a film megtekintése után hinni fog” – írta Peter Jackson alkotásáról a brit lap. A trilógia alapjául szolgáló A hobbit, vagy korábbi magyar fordításban A babó J. R. R. Tolkien eredetileg gyerekeinek írt fantasyregénye. Először 1937-ben publikálták az Egyesült Királyságban. A könyv a klasszikus gyermekirodalom fontos művévé vált.
A történet egyik főszereplője, a jámbor hobbit, Zsákos Bilbó messzi tájakra jut el a nagy és rettenetes sárkány, Smaug kincsének keresése közben. A regényben Tolkien mitológiájának népei tűnnek fel (tündék, orkok, trollok). A regény kicsúcsosodása a trilógia utolsó részének címadó momentuma, az Öt Sereg Csatája, amelyben szinte az összes, előző fejezetekből megismert lény feltűnik.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!