
Florin Cîţu szerint júniusban még biztos nem lehet nagy tömegeket vonzó fesztiválokat szervezni
Fotó: Untold
Leghamarabb a lazítások második szakaszában, valamikor a nyár végén kerülhet sor olyan fesztiválokra, mint az Untold vagy Neversea Florin Cîţu miniszterelnök csütörtöki bejelentése szerint.
2021. május 06., 12:432021. május 06., 12:43
2021. május 06., 12:492021. május 06., 12:49
A miniszterelnök Klaus Iohannis államfővel együtt látogatott el csütörtökön Konstancára, ahol találkozott a vendéglátók és szállásadók (HoReCa-szektor) képviselőivel.
Ismételten közölte: június 1-jétől nem lesz kötelező a védőmaszk viselése a tengerparton, de a napozóágyak között távolságot kell tartani.
– jelentette ki Cîţu a találkozót követően. Jelezte: a következő lépésre augusztus 1-jén lehet számítani
A kormányfő elmondta: „igen jó” javaslatokat kapott a szövetség részéről, amelyeket pénteken a minisztériumközi bizottság elé terjeszt.

Köszönetet mondott pénteken a román miniszterelnök mindazoknak, akik beoltatták magukat az autós oltóközpontoknál.
A miniszterelnököt az újságírók egyebek mellett arról is kérdezték, hogy meg lehet-e idén tartani olyan tömegrendezvényeket, mint a kolozsvári Untold vagy a tengerparton megszervezett Neversea. Így válaszolt: „Én remélem, és ezt akarom. Ám nem hiszem, hogy június elseje után sor kerülhet ezekre, úgy hiszem, egy későbbi fázisról van szó. Amikor az ilyen nagy eseményekről beszélünk, arra kellene gondolnunk, hogy nem június elseje után lesznek, hanem közelebb augusztus elsejéhez vagy augusztus elseje után”.
Azzal érvelt, hogy pnzt ajánlottak a háziorvosoknak is, hogy bekapcsolódjanak az oltási kampányba, és ez a módszer sem működik „túl jól”.
Szerintem a legjobb motiváció, hogy normális életet élhessünk, és ne kelljen éjjelente felelősségnyilatkozatokkal közlekednünk” – idézte Florin Cîţut az Agerpres hírügynökség.

Az oltáskampány sikerének függvényében június elsejétől tervezi a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozások fokozatos feloldását a román kormány, addig csak alkalmi jelleggel, vagy kísérleti események szintjén tekintenek el a szabályok betartásától.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!