2012. július 12., 19:352012. július 12., 19:35
A fesztivállal kapcsolatban már meghirdetésekor, hónapokkal ezelőtt szkeptikus vélemények láttak napvilágot. A különböző zenei profilú internetes fórumokon és közösségi oldalakon többen arra figyelmeztették a rock és a metálzene kedvelőit: a szervező NZS Production már több olyan rendezvényt is beharangozott és leszerződött, amelyet végül nem tartottak meg.
Néhány héten belül azonban a külföldi fellépők hivatalos honlapjaira is felkerült a váradi koncert, megjelentek a plakátok és a tévé-rádió szpotok, a szervező Deutsch Pál – valódi nevén Németi Zsolt – pedig még néhány nappal ezelőtt is megnyugtatta a kételkedőket, kijelentve: a fesztiválra biztosan sor kerül.
A mostani fiaskó oka a szervező közleménye szerint az, hogy nem sikerült az áramellátást biztosítani. A fesztivált eredetileg a város egykori harckocsi-gyakorlóterére hirdették meg, ám időközben ezt megváltoztatták, ugyanis azon a helyszínen a városi önkormányzat még idén elkezdi kiépíteni a kettes számú ipari park belső infrastruktúráját. Az új helyszín egy épülő bevásárlóközpont magánterülete volt. Németi Zsolt azt nyilatkozta, először onnan kellett volna árammal ellátni a fesztivált, majd kiderült, erre nincs lehetőség, megfelelő generátorokat pedig nem sikerült keríteni.
Az indoklás miatt egyébként a fesztivál iránt érdeklődők nagy része arra gyanakszik, előre eltervezett csalásról volt szó, bár a szervező állítja, ez nem igaz. Az a 299 személy, aki az Eventim hálózaton keresztül már megvette a jegyét a fesztiválra, visszaigényelheti a pénzét. Azok, akik mégis megtartanák a jegyüket, a Brassó közelében szervezett, hasonló műfajban mozgó Ghost fesztiválra az eredeti jegyár harminc százalékáért léphetnek be.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).