
Fotó: MTI
2012. március 12., 05:192012. március 12., 05:19
Lipsic a TASR szlovák hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a rendőrségnek már gyanúsítottjai is vannak. A belügyminiszter Krasznahorkaváralján tartott szombati sajtótájékoztatóján kiemelte a tűzoltók jól végzett munkáját, és hangsúlyozta, a helyi önkéntesek nyújtotta segítség nélkül jóval nagyobb kár keletkezett volna. A tűzben leégett a vár tetőszerkezete, a kiállított tárgyakat azonban sikerült megmenteni.
Daniel Krajcer szlovák kulturális miniszter még szombaton bejelentette, a kulturális minisztérium már vasárnap kész bizonyos pénzügyi eszközöket felszabadítani a vár felújítására.
Hangsúlyozta, hogy a várban kiállított tárgyak mind biztosítva voltak, és várhatóan nyárig részlegesen helyreállítják az épületet. Krajcer egyébként tragédiának nevezte a várbeli tüzet a település polgármesteri hivatala előtt este tartott sajtótájékoztatóján. A várnak van biztosítása, a tetőt minél hamarabb, lehetőleg nyárig felújítják – tette hozzá.
A helyi lakosok a helyszínre érkező újságíróknak arról beszéltek, hogy Krasznahorka vára túlélte az első és a második világháborút, most pedig rövid idő alatt a lángok olyan pusztítást végeztek, amilyenre a legöregebbek sem emlékeztek. Az idős krasznahorkaiak sírtak, míg a fiatalabbak, középkorúak, ahogy tudtak, segítettek az igen rövid idő alatt a helyszínre érkező tűzoltóknak. Vasik János, a szlovák közszolgálati rádió és televízió magyar nyelvű adása, a Pátria rádió munkatársa az MTI tudósítójának úgy nyilatkozott: „Az itt lakók szomorúsága leírhatatlan, többen úgy érzik, mintha közeli hozzátartozójuk halt volna meg.”
A Magyar Koalíció Pártja (MKP) ugyanakkor felkérte a magyar kormányt, hogy vállaljon részt a rendkívüli jelentőségű kulturális emlék felújítási kiadásaiból. Az MKP közlése szerint Semjén Zsolt azonnal felvette a kapcsolatot a szlovák kormány képviselőivel, és bejelentette, hogy hivatalosan is megteszik a felajánlást.
Az MKP szerint a tűzkár egy rendkívüli jelentőségű szlovák–magyar és európai kulturális emléket tett tönkre, ezért indokolt, hogy mindkét kormány vállalja a felújítás terheit, illetve közösen pályázzanak európai uniós forrásokra. „Összefogásra van szükség” – olvasható a közleményben, amely arra kéri fel a civil szervezeteket, hogy közösen szervezzenek gyűjtést a károk enyhítésére.
A magyar miniszterelnök sajtóstábja egyébként már a tragédia napján be is jelentette, hogy Magyarország kész hozzájárulni a felbecsülhetetlen kulturális érték megmentéséhez.
A XIV. századi krasznahorkai vár a felerészben magyarok lakta Krasznahorkaváralja település nevezetessége, Szlovákia egyik legértékesebb történelmi épülete, felújítása után múzeumként üzemelt.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.