
2012. március 09., 09:172012. március 09., 09:17
Diószegi László tulajdonos a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, 120 négyzetméteresre bővítette a cukrászlaborját, a kenyérüzleteiben is beállít egy-egy hűtőpultot, és közel százfajta tortaszeletet, süteményt, édes és sós aprósüteményt állít elő és forgalmaz. A székelyek konzervatívabbak, nehezen szokják meg az újdonságokat, keresik a megszokott cukrászsüteményeket, ám ha megkóstolják a valódi tejszínből készült, adalékmentes, nem túl édes ínyencségeket, akkor visszatérő vásárlók lesznek.
A cukrászda társtulajdonosa, Farkas Ferenc mestercukrász elmondta, nem használnak műanyag alapanyagokat, margarint vagy növényi tejszínt. Diószegi László bejelentette, elkezdték építeni az új hagyományos cigánykemencét, hogy a Szent György Napokra megsüssék a száz kilogrammos pityókás házikenyeret, ezzel megdöntve saját rekordjukat, a bukaresti Romexpón sütött 57 kilogrammos kenyér méretét.
A fennállásának 50. születésnapját ünneplő, a Szent György Napokon koncertező Omega együttes számára is készítenek meglepetést. A tavalyi városnapokra a Diószegi pékség 47 kilogrammos házikenyeret és több mint 500 kilogrammos tortát sütött, amit ingyen osztottak szét az ünneplők között.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.