Hirdetés

Látogatórekord a VOLT Feszten

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Látogatórekord született a soproni VOLT Fesztiválon – tájékoztattak a szervezők vasárnap. Mint mondták, a „nulladik” nappal kedden rajtoló eseménysorozat 102 ezer vendéget fogadott.

MTI

2011. július 04., 08:502011. július 04., 08:50

A kezdés előtt tartott sajtóbejáráson a szervezők még azt közölték: a tavalyi 64–85 ezer után 90 ezret meghaladó látogató számra számítanak. A magyar EU-elnökség záróbulijának számító VOLT Fesztivál a European Gipsy Rocks program indításával hivatalosan szerdán vette kezdetét, az eseményre Schmitt Pál köztársasági elnök is ellátogatott.

Az időnként beinduló eső és a szeles idő sem zavarta meg Moby zenekart abban, hogy már az éjszaka szombati részén az idei VOLT Fesztivál talán eddigi legjobb koncertjét adja; az elektronikus zenei színtér egyik legnagyobb sztárja fellépése előtt interjút adott. „Sokszor jártam már Magyarországon, legelőször csaknem húsz évvel ezelőtt, 1992–1993-ban, amikor akkori kiadóm, a Mute Records szervezésében, nem sokkal sikeressé vált korai kislemezem, a Go megjelenése után Európában turnéztam két zenekar, az Inspiral Carpets és a Miranda Sex Garden társaságában” – idézte fel a „magyar kapcsolatokat” meglepően élesen az amerikai művész. A Gót Sopronban is eljátszotta Moby (eredeti nevén Richard Melville Hall), és nemrég megjelent új albuma, a Destroyed számai mellett olyan más, a közönség által várt nagy slágereket is előadott az elmúlt két évtized terméséből, mint a Natural Blues vagy a Raining Again. Mint elmondta, amikor turnén van, sajnos kevés lehetősége van „turistaként viselkedni”, de Budapesten járt már például a várban, néhány múzeumban is. A fesztiválon pénteken átadták hét év kihagyás után a VOLTfolió Kulturális Médiadíjakat, amelyekkel a kulturális-zenei médiumokat és médiaszemélyiségeket ismeri el a zenészszakma és a közönség.

A Magyar Távirati Iroda (MTI) és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közös életműdíját, amelyet idén először ítéltek oda, Ligeti Nagy Tamásnak adta át Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója, aki „bőrbe kötött, őszülő, de jól lapozható zenei lexikonként” mutatta be az újságírót. A díjazott az elismerést Hegyi Zoltán rockzenésznek ajánlotta, mondván: egykor többedmagával ő indította el a VOLT magazint, ezzel hatott a fesztiválra, így közvetve erre a díjra is.

A soproni Petőfi Színházban rendezett negyedik VOLTfolió – gálán a magazinok közül a Wan2, a zenei portálok, blogok versenyében a Zene.hu nyert, az újságíró kategóriában Wágner Gábor (Wan2) kapta a legtöbb voksot. A legjobb rádió az MR2-Petőfi, a legjobb műsor a náluk futó Akusztik, a legjobb zenei szerkesztő (a szakmai szavazatok alapján) a szintén itt keverő Izil, a legjobb tévéműsor a Magyar Televízió Zárórája lett.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés