A februári Berlinálén vetítik először Lars von Trier A nimfomániás című kétrészes filmjéből az első epizód rendezői változatát.
2013. december 22., 19:262013. december 22., 19:26
A 64. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál szervezői pénteken jelentették be, hogy a tavaszi cannes-i filmmustra helyett Berlinben tartják meg a produkció első részéből készült rendezői változat premierjét. A filmet versenyen kívül vetítik a rangos nemzetközi filmfesztiválon. „Lars von Trier először 1984-ben volt a Berlinále vendége, most ezzel a filmmel tér vissza. A nimfomániásban megteremtett esztétika erőteljes és radikális” – jelentette ki Dieter Kosslick, a Berlinále igazgatója.
A kétrészes film eredetileg öt és fél óra hosszú, de a mozis változatot a rendező egy órával rövidebbre vágta. A két rész külön kerül a filmszínházakba. A berlini közönség az első rész hosszabb verzióját tekintheti meg, amely a közlemény szerint sokkal több pikáns részletet is tartalmaz. A film főhőse egy magát nimfomániásnak valló nő, Joe (Charlotte Gainsbourg), aki beszámol bizarr szexuális kalandjairól. A további szerepekben Stellan Skarsgard, Shia LaBeouf, Christian Slater, Jamie Bell, Uma Thurman, Willem Dafoe, Jean-Marc Barr és Udo Kier is látható.
A Berlinále a napokban közölt részleteket versenyprogramjáról. Az Aranymedve-díjért a 91 éves Alain Resnais Aimer, boire et chanter című filmje is versenyez, de meghívást kapott Yann Demange \'71 című alkotása, Claudia Llosától az Aloft, Dominik Graf munkája, a Die geliebten Schwestern, valamint Jannisz Ekomidesz ciprusi rendező Sztratosz című filmje.
A szervezők már korábban közölték, hogy a 64. Berlinále Wes Anderson német-brit koprodukcióban forgatott The Grand Budapest Hotel című filmjével nyílik meg, és versenyen kívül mutatják be George Clooney Műkincsvadászok című történelmi krimijét is. A február 6. és 16. között zajló fesztivál egy díját már odaítélték: Ken Loach brit rendező életművéért vehet át Aranymedvét.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!