Erdélyben és a Partiumban is megünneplik szeptember 13-án a tűzoltók napját.
2013. szeptember 11., 16:562013. szeptember 11., 16:56
A Maros megyei tűzoltóság különféle rendezvényeket szervez ezen a npon: a bukaresti Dealul Spirii tűzoltóira emlékeznek, akik 165 évvel ezelőtt hősiesen ellenálltak a török hadsereg 1848-as benyomulásának – tájékoztatott a tűzoltóság szóvivője, Gagyi Mihai alhadnagy. A tegnap, ma és holnap szervezett rendezvénysorozatra várják az érdeklődőket: Marosvásárhely főterén szerkocsikat és tűzoltóeszközöket állítottak ki, egy sátorban pedig elsősegély-nyújtási eszközökkel ismerkedhettek az érdeklődők. Ma a Víkendtelep melletti Maros-partszakaszon bevetési bemutatót tartanak, az érdeklődők a tűzoltósági csónakokat is kipróbálhatják egy vízi séta erejéig. Ma és pénteken a tűzoltókaszárnyában, a Baross utca 28. szám alatt megszervezik a tűzoltósági nyílt napokat, ennek keretében bemutatókat tartanak, kiállítják a felszereléseiket, járműveiket is a lánglovagok. Szászrégenben, Segesváron, Dicsőszentmártonban és Nagysármáson szeptember 11–13. között szerveznek tűzoltósági nyílt napokat, ezekre a gyerekeket is várják a szervezők. Pénteken 11 órától a régi (tornyos) városháza nagytermében szimpóziumot szerveznek, s ennek keretében kerül sor a soron kívüli rangbeli előléptetésekre is. Ugyanitt adják át az érdemokleveleket a tevékenységben kitűnt vagy versenyeken jó eredményt elért katonai és önkéntes tűzoltóknak. Ezt követően katonai parádé lesz a városközpontban, utána tűzoltósági gyakorlatok bemutatójával szórakoztatják a nézőket.
A nagyváradi tűzoltóállomásokon is nyílt napot tartanak pénteken, a központi épületben dél és délután négy óra között várják az érdeklődőket. Az ünnepeltek, azaz a helyi tűzoltók – akik egy csapata nemrég nyert meg egy országos szakmai versenyt – változatos bemutatókat tartanak majd. A látogatók megismerkedhetnek a különböző technikákkal és életmentő tevékenységekkel, némi betekintést kapnak a lánglovagok mindennapi életébe.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!