Hirdetés

Szent György Napok: főszerepben a kulturált szórakoztatás

•  Fotó: Vargyasi Levente

Fotó: Vargyasi Levente

A fellépők mintegy 90 százalékával már szerződést kötöttek, helyi művészek állhatnak színpadra és nagy tömegeket megmozgató produkciókat várnak – jelentették be csütörtöki sajtótájékoztatójukon a Szent György Napok szervezői.

Bíró Blanka

2014. február 06., 16:062014. február 06., 16:06

A 23. városnapokat április 26. és május 4. között szervezik Sepsiszentgyörgyön, a kilenc nap alatt a szórakoztató kultúráé és a kulturált szórakoztatásé lesz a főszerep – mondta Grubisics Levente fesztiváligazgató, aki szerint a rendezvénnyel megpróbálnak felzárkózni az önkormányzat Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa négyéves projektjéhez.

Dancs Zsolt programigazgató néhány fellépőt és produkciót ismertetett, a teljes programot, akárcsak az előző években, fokozatosan hozzák nyilvánosságra. A nagyszínpadokon játszó együttesek közül a Kispál és a Borz koncertjét említette, a zenekar a Szent György Napokon tartja meg a szigetes nagykoncertjük főpróbáját.

Szerződtették a Grimus együttest, a kolozsvári alternatív banda az európai fesztiválok állandó fellépője, Bukarestben Eros Ramazotti, a Placebo és a Red Hot Chili Peppers előzenekaraként lépett fel.

A 23. városnapokon a megszokottnál hosszabb és látványosabb záró tűzijáték alatt Havasi Balázs és Endi (Hoolingans) Drum and Piano Project előadását láthatja a nagyérdemű, a világhírű zongoraművész tavaly az augusztusi 20-ai budapesti tűzijáték alatt is koncertezett, a Szent György Napokon lesz az első erdélyi fellépése.

A kulturális hét műsorai közül Dancs Zsolt megemlítette, hogy két előadással lép fel a budapesti Belvárosi Színház, ezek közül egyelőre egyet árult el a Hitted volna? című darabot Verebes István rendezte, Hernádi Judit és Kern András játszanak benne.

A bukaresti Teatrul Foarte Mic a Mă tot duc című előadással érkezik Sepsiszentgyörgyre, Oana Peleával és Mihai Gruia Sanduval. A városnapok korábbi programjából megtartják, ami jó volt, ám változtatnak is, így például csökkenteni akarják a bóvliárusok számát.

Antal Árpád polgármester elmondta, ez nehéz döntés volt, hiszen az árusoktól átlag 200 ezer lej bevételre számíthattak. Idén kétszeresére emelik a helyfoglalási díjat, arra számítva, hogy ezzel felére csökken a bóvliárusok száma, de a fesztivál bevétele ugyanannyi marad.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
2026. június 24., szerda

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon

A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon
Hirdetés
Hirdetés