Hirdetés

Árt a székelyföldi szüreti báloknak a külföldi munkavállalás

•  Fotó: Nyulas Piroska

Fotó: Nyulas Piroska

A csőszbírók külföldi munkavállalása miatt több székelyföldi településen – köztük Csíkszentdomokoson is – elmarad a szüreti bál, a hagyományos rendezvény népszerűsége ennek ellenére töretlen.

Szabó Kamilla-Mária

2014. október 01., 18:272014. október 01., 18:27

Csíkszéken például ezen a hétvégén három helyszínen – Csíkszentkirályon, Csíksomlyón és Madéfalván – is rendeznek szüreti bált. A fiatalok népviseletbe öltöznek, lovakon, szekereken vonulnak végig a település utcáin, úgy hívják meg az estére szervezett bálba a helyieket. A legtöbb fiatalt a közösségi élmény mellett a népi hagyományok tovább éltetése ösztönzi.

Habár a tavalyi szüreti bál alkalmával kiválasztották az idei két csőszbírót, ők közben külföldön vállaltak munkát, más pedig nem vállalta el a szervező szerepét a csíkszentdomokosi szüreti bálon – tudtuk meg Karda Lászlótól. A csíkszentdomokosi kultúrház igazgatója hozzátette, a helyi fiatalok közül egyre többen döntenek úgy, hogy külföldön próbálnak szerencsét, nem egyedi a két fiatal esete. Értesüléseink szerint Udvarhelyszék több településén – Kápolnásfalun és Szentegyházán – is hasonló okok miatt marad el az idei szüreti bál.

Leszerelt katonákból csőszök

„Korábban a leszerelt katonák voltak a csőszlegények, de mivel most már nincs katonaság, az elmúlt években a 19-20 éves legények vették át a szerepet. Minden évben két legény vállalja a bíró feladatát, ők biztosítják a szükséges kellékeket, foglalják le a termet, a zenészeket, gyűjtik össze a fiatalokat, szervezik meg a táncpróbákat” – fejtette ki Karda.

Hozzáfűzte, az elmúlt években nem csökkent az érdeklődés a bál iránt, a szervező korosztály és az idősebb legények közül mindig kikerült hozzávetőleg húsz vállalkozó, és általuk a húsz csőszpár. Kiemelte, Domokoson nem jellemző, hogy 14-15 éves gyermekek is lóra üljenek, csak huszonéves legények lehetnek csőszök. Bíró pedig csak az lehet, aki már volt csősz, és ismeri a szervezéssel járó teendőket – sorolta.

Meghívás szüreti felvonulással

Míg a csíkszentdomokosi csőszök lovakkal, szekerekkel egészen Karcfalváig levonulnak, és meghívják a szomszéd falvak lakóit is a szüreti bálba, addig Csíkszentmártonban a község – Szentmárton és Csekefalva – utcáit járják be a fiatalok énekszóval.

Domokoson a csőszbírónékat hintón viszik, de a többi legény és leány a csíkszentmártoniakhoz hasonlóan lóháton és szekéren vonul fel. Csíkszentmártonban is a húszévesekből választanak egyetlen, úgynevezett főcsőszt, egyik évben szentmártoni, másik évben csekefalvi legényt – tudtuk meg Gergely Andrástól, a település polgármesterétől.

Az elöljáró azt is elmondta, hogy a bált rendszerint október közepére szervezik – idén október 12-én –, ragaszkodva a hagyományokhoz mindig vasárnapra. A szervező korosztály mellett a fiatalabbak (17 éves korig) is részt vehetnek, így többnyire 30-40 pár székely ruhába öltözött csősz vesz részt a vasárnapi 10 órai szentmisén, majd vonul fel a község utcáin.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
2026. június 24., szerda

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon

A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon
Hirdetés
Hirdetés